Nélkülözhetők a magyar erők Irakban

Munkatársunktól
2004. 11. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csekély hatása lesz a nemzetközi biztonsági erőre a 300 fős magyar egység kivonulásának Irakból, mert a lengyel vezetésű nemzetközi kontingens számára végzett feladataikat átveszik a megmaradó katonák – vélte a lengyel vezérkari főnök szóvivője. „Sofőrjeink fogják átvállalni a lengyel kontingens számára végzett szállítási teendőket” – közölte Zdzislaw Gnatowski ezredes.
A Lengyelországban kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) folyamatosan hangsúlyozza Varsó elkötelezettségét amellett, hogy gondoskodik a közbiztonság fenntartásáról a háború utáni Irakban. Maria Szyszkowska kormánypárti szenátornő azonban ritkán hallható ellenvéleményt fogalmazott meg tegnap, amikor kijelentette: itt az ideje a lengyel katonák hazahívásának.
Az amerikai erők mindeközben folytatták az iraki Fallúdzsában a még meglévő ellenállási gócok elleni támadást. Már biztos, hogy az északi Moszulban is offenzíva készül a lázadók állásai ellen. John Sattler altábornagy, az Irakban lévő amerikai tengerészgyalogosok parancsnoka kijelentette, hogy a november 8-án indított offenzíva lehetővé tette „a felkelés szétzúzását”, elsősorban a felkelők közötti parancsnoki hálózat felszámolásával.
Összesen 51 amerikai és nyolc iraki katona vesztette életét a fallúdzsai támadás kezdete óta, legkevesebb 425 amerikai és 43 iraki katona sebesült meg – tette hozzá az altábornagy. Mint mondta, „valószínűleg helyes” az az adat, hogy több mint 1200 felkelőt öltek meg az offenzívában. A letartóztatottak számát 1025-ben határozta meg, de arra nem tudott válaszolni, hány civil áldozata volt az támadásnak.
Közben készül az offenzíva az északi Moszulban is a lázadók állásai ellen. Iraki kommandósok amerikai katonák támogatásával már tegnap reggel készen álltak a támadás megindítására. Kedd óta az iraki rendfenntartó erők mintegy 1600 tagja és 1200 amerikai katona van a városban, hogy helyreállítsák a rendet, miután a felkelők az elmúlt hét folyamán támadások sorozatát intézték rendőrőrsök és más hivatalos épületek ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.