Putyin elmondása szerint olyan rendszerekről (fejlesztésekről) van szó, amelyekkel egyetlen más atomhatalom sem rendelkezik, és még évekig nem is fog. Bár az egyik fő fenyegetést a nemzetközi terrorizmus alkotja, Oroszországnak jó karban kell tartania rakétavédelmi rendszereit is – mutatott rá. – Tisztában vagyunk azzal, hogy amint kevesebb figyelmet fordítunk védelmünk olyan összetevőire, mint a nukleáris védőpajzs, más fenyegetések megjelenésére számíthatunk. Ezért továbbra is kitartóan foglalkozunk fegyveres erőink kiépítésével, beleértve annak nukleáris összetevőjét is – fejtette ki Putyin. A védelmi tárca szerint még az idén kipróbálják a Topol-M ballisztikus rakéta mobil változatát, és jövőre megrendelhetik a gyártását. A sajtóhírek egy új generációs nehéz atomrakéta fejlesztéséről is szóltak, amely tíz darab, együttesen négy tonnát nyomó robbanótöltetet hordoz.
Korábban egy védelmi tisztségviselő olyan fegyver fejlesztéséről adott számot, amely hasznavehetetlenné teheti a tervezett átfogó amerikai rakétavédelmi rendszert – számolt be az MTI.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
