Pető a magyarokért aggódik

Az SZDSZ szerint a szomszédos államokban élő többség számára azt üzenné a kettős állampolgárság esetleges megszavazása, hogy a határon túli magyarokat Magyarországhoz köti politikai lojalitásuk, ettől pedig nem kerülnének kedvezőbb helyzetbe – erről Pető Iván beszélt. A Fidesz arra kérte a kormánypártokat: bízzanak abban, hogy a határon túliak el tudják dönteni, jó vagy rossz számukra a kettős állampolgárság.

Török László
2004. 11. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintettel az erőviszonyokra, nem valószínű, hogy a magyar parlament – sikeres népszavazás esetén – meg tudja oldani a kettős állampolgárság törvényi szabályozását – mondta Pető Iván, az SZDSZ országos tanácsának elnöke. A politikus szerint a Fidesz számára teljesen mindegy, hogy egy kezdeményezés szélsőjobbról vagy szélsőbalról érkezik (a kórház-privatizációról a Munkáspárt, a kettős állampolgárságról a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére szavazunk), ha szembe lehet helyezkedni a kormánnyal. – Az SZDSZ szerint az állampolgárság nem nemzetiségi, hanem politikai lojalitás kérdése, amely ebben az esetben azzal az üzenettel bírna a szomszédos államokban élő többségnek, hogy a határon túli magyarok Magyarországhoz lojálisak – vélekedett Pető.
Pető minderről az MSZP budapesti székházában nyilatkozott, ahol megbeszélést folytatott Simon Gáborral, a szocialisták országos választmányának elnökével. A Fidesz közleményében arra kérte Pető Ivánt és a kormánypártokat, bízzanak abban, hogy a határon túliak el tudják dönteni, jó vagy rossz számukra a kettős állampolgárság. – Ha azt minden határon túli magyar szervezet jónak és fontosnak tartja, akkor ne bizonygassák helyettük, hogy számukra az mégiscsak rossz – olvasható a dokumentumban. A Fidesz továbbá azt szeretné, a kormánypárti politikusok ne fenyegetőzzenek azzal, hogy a kettős állampolgárság megszavazása esetén sem fogja az Országgyűlés megalkotni az erről szóló törvényt.
Árnyaltabb az álláspontja a kettős állampolgárság kérdéséről Szili Katalinnak annál, mint amilyen szinten ma napirenden van a téma – ezt maga az Országgyűlés elnöke felelte arra az újságírói értesülésre, hogy a politikus az MSZP véleményével szemben támogatja a határon túli magyarok állampolgársághoz juttatását. Szili szerint az elmúlt években olyan kép alakul ki az „egyik oldalról”, mintha nem támogatná a határon túli magyarokat, majd közölte: mindenkinek a lelkiismerete szerint kell döntenie a december 5-i népszavazáson.
Vojnik Mária a kettős állampolgárság egészségügyi vonatkozásairól szóló sajtótájékoztatóján pedig nem kevesebbet állított, mint hogy „a kedvezményes szabályozással állampolgárságot szerzők jogosultak lennének az egészségbiztosítási ellátásokra, megszerzett jogaik alapján járulékfizetés nélkül”. A szaktárca politikai államtitkára tudni vélte: nemcsak a kettős állampolgárságú jogosultak, hanem nem magyar közeli eltartott hozzátartozóik is járulékfizetés nélkül részesülhetnének az egészségügyi ellátásokból. Selmeczi Gabriella (Fidesz) közleményében azt írta: Vojnik jogi ismeretei hiányosak, hiszen Magyarországon 14 éve társadalombiztosítási és nem állampolgársági alapú egészségügyi ellátás van.
Lezsák levele Gyurcsánynak. Lezsák Sándor, az MDF alapítója pedig azt jelentette be: magyar emberek aláírását várja ahhoz a levélhez, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz intézett, arra kérve a kormányfőt, mondjon igent a határon túli magyarok kettős állampolgárságára. A Szent István-bazilika előtt elhelyezett transzparensen olvasható köztéri levelet neves közéleti személyiségek és művészek is aláírják. Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke és Lezsák szerint a kormányzati hazugság és rágalomáradat a választók elbizonytalanítására irányul.
Alkotmányos aggály. A Jobbik Magyarországért Mozgalom levélben fordult a köztársasági elnökhöz, mert szerintük a kormány alkotmánysértő módon negatív kampányt folytat a kettős állampolgárság kérdésében – közölte Balczó Zoltán alelnök.



A kormányfő és az igazmondás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.