Konspiráció
Szöghy
Nincs bizonyíték arra, hogy a miniszterelnök a Kovács László biztosjelöltségének visszavonását szorgalmazó levelet kapott José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől – állítja Gedei József, az MSZP-frakció külügyi munkacsoportjának tagja. Szerinte azonban tény, hogy a Fidesz a háttérben mindent megtett Kovács lejáratásáért. Már értjük: Gyurcsány nem dőlt be. Rájött, hogy az ominózus levelet a Fidesz küldte, Barroso álnéven.
Ivóban ölt a katona
Egy hivatásos katona szóváltás közben, egy italboltban megölte vitapartnerét a Somogy megyei Pamukon – közölte Csók István ezredes, a kaposvári katonai ügyészség vezetője. A huszonéves katona egy törött sörösüveggel elvágta egy másik férfi nyakát, aki a helyszínen életét vesztette. Az ügyészség ma kezdeményezi az elkövető előzetes letartóztatását. (MTI)
Előzetesben a lövöldözők
Előzetes letartóztatásba helyezte szombaton a bíróság azt a négy férfit, akik szerdán hat társukkal behatoltak egy mátészalkai családi házba és az ott lévőkre több lövést leadtak. Egy áldozat könnyen megsérült. A négy férfit emberölés kísérletével, míg a szabadlábon hagyott hat embert felfegyverkezve elkövetett magánlaksértéssel gyanúsítják. (Sz. Z.)
Százmilliós tűzkár a kohóban
Tűz volt az inotai alumíniumkohóban szombaton éjjel, a kár meghaladja a százmillió forintot. Az üzemben az alumínium hengersor és a fölötte lévő tető gyulladt ki, feltehetően azért, mert a szállítószalagot begyűrte a gépsor, így az felhevült és lángra kapott. (MTI)
Magyarország: fásultság és remény
A fenti címmel ma 18 órától Domonkos László író beszélget Torkos Matilddal, a Magyar Nemzet újságírójával a Thököly Klubban (XIV., Thököly út 76.). (MN)
Nyerőszámok
Ötös lottó: 23, 47, 61, 69, 82. Jokerszám: 636 893. Hatos lottó: 10, 14, 20, 27, 31, 43. Pótszám: 28. (MTI)
Gál Kinga: Új vezetésre van szükség az európai emberek érdekeiért
