Elsődlegesen annak tulajdonítható Stjepan Mesic kaposvári látogatása, hogy tavasszal a somogyi megyeszékhelyen alakult meg a kilenc hazai megye horvát nemzetiségű lakóit összefogó Országos Magyar–Horvát Baráti Közösség – hangzott el a hét végén a somogyi megyeházán, ahol Mádl Ferenc államfő, Gyenesei István közgyűlési elnök, Szita Károly kaposvári polgármester és Kovács Márk, a Magyar–Horvát Baráti Közösség elnöke köszöntötte déli szomszédunk államfőjét és népes kíséretét.
Gyenesei István, miután méltatta a két ország biztatóan alakuló kapcsolatát, úgy fogalmazott: a somogyiak szolidárisak azokkal a határfolyón túl élőkkel, akik nem akarják, hogy újabb erőmű épüljön a Dráván.
„Mentsük meg a kontinens egyik legtisztább folyóját az újabb beavatkozástól” – mondta a vendéget üdvözlő beszédében Kaposvár polgármestere, Szita Károly. Stjepan Mesic rámutatott, „bármilyen építkezésbe kezdenénk, előtte minden vizsgálatot el kell végezni”.
A kettős állampolgárságról kifejtette, azt mindig a kölcsönösség alapján kell szemlélni. „Mi minden horvát állampolgár számára megadjuk az állampolgárságot, függetlenül attól, hogy a világ melyik országában él. Ez természetes dolog. Nálunk ez a kérdés föl sem merült” – tette hozzá.
Stjepan Mesic baráti viziten
Nincs alternatívája az európai egyesülésnek, amely most nem az erőszak, hanem az érdekek alapján történik, s amelynek hídját a kisebbségek képezik – mondta a hét végén Kaposvárott Stjepan Mesic. A horvát elnök kijelentette, országa a világ bármely pontján élő horvátok számára megadja a kettős állampolgárságot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!