Húsz külügyminiszter, köztük Colin Powell részvételével tegnap Sarm-es-Sejkben megkezdődött az Irak jövőjével foglalkozó nemzetközi értekezlet, amelynek előzményeként hétfőn az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei az egyiptomi üdülőhelyen elfogadták azt a nyilatkozattervezetet, amelyet a keddi tanácskozás véglegesít. A nemzetközi értekezleten, amely Bagdad kérésére és Washington nyomására ült össze, az ENSZ, az EU, a G8 csoport, az Arab Liga, az Iszlám Konferencia Szervezete, valamint az iraki dossziéval megbízott „arab trojka” (Algéria, Bahrein, Tunézia) képviselői vesznek részt.
Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszter az értekezletet megnyitó beszédében hangsúlyozta: az iraki stabilitás megteremtése nem választható külön a palesztin probléma megoldásától, és az iraki rendezés alapjául az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1546-os számú határozata kell szolgáljon. Kofi Annan ENSZ-főtitkár beszédében az iraki nemzeti megbékélés szükségességét hangsúlyozta.
Miközben a konferencián Irak jövője van terítéken, az ország múltja, például a Huszein-rezsim által felhalmozott adósság továbbra is kísért. Míg a nagy hitelezők nemrégiben bejelentették, hogy a tartozás 80 százalékát elengedik, Magyarországnak még nincs határozott álláspontja az adósság elengedésével kapcsolatban. A Pénzügyminisztériumban még tanulmányozzák a kérdést – mondta az MTI kérdésére Pichler Ferenc, a tárca sajtófőnöke. Kifejtette, hogy Magyarországgal szemben mintegy 120 millió dollár iraki kötelezettséget tartanak nyilván. Bulgária és Románia illetékesei már nyilatkoztak: továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy viszontlássák azt a több milliárd dollárt, amivel Irak tartozik a két országnak.
Kezdődik Huszein pere. Még az idén megkezdődik a Szaddám Huszein, Irak bukott diktátora elleni büntetőper – közölte az iraki védelmi miniszter, akinek nyilatkozata az as-Sark al-Auszat című arab lap keddi számában jelent meg. Szaddám Huszeint tavaly decemberben kerítette kézre az Irakba vezényelt amerikai haderő. A szaúdiak pénzelte lap ugyanezen számában a miniszter élesen kikelt az Irakban betiltott al-Dzsazíra televízió ellen, amelyet „terrorista tévének” nevezett. (MTI)
Egy luxusvilla titka az óváros alatt
