Powell személyével az az ember távozik a frissen újjáválasztott George W. Bush elnök mellől, aki a legtöbb – igaz, sikertelen – erőfeszítést tette az elmúlt négy évben az amerikai diplomácia „finomítása” és az iraki háború elkerülése érdekében. Bár a döntés konkrét okát csak sejteni lehet, egy neve elhallgatását kérő külügyi tisztségviselő úgy fogalmazott az amerikai médiumoknak, hogy Powell és Bush „kölcsönösen egyetértettek abban, hogy elérkezett az idő, amikor távoznia kell” a kormányból. A külügyminiszter addig viszi az ügyeket, amíg ki nem jelölik utódját, így valószínű, hogy nem marad el korábban bejelentett útja a Palesztin Hatóság területére, ahol többek között találkozik Mahmúd Abbásszal.
A bejelentést követően természetesen megélénkültek az utódlással kapcsolatos találgatások.
*
A jelöltek legérdekesebbje Condolezza Rice, Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, ám egyelőre korántsem biztos, hogy a legesélyesebbje. John Danforth ENSZ-nagykövetet szintén esélyesként tartják számon. Mindeközben nem zárják ki azt sem, hogy Powell távozik ugyan posztjáról, ám nemzetközi tekintélyét nem hagyják veszni, és különleges elnöki küldöttként, tárgyalóként igénybe veszik munkáját. A külügyminiszter lemondásával párhuzamosan megkülönböztetett figyelem irányul Donald Rumsfeld védelmi miniszterre is, aki keményvonalas „héjaként” saját adminisztrációján belül teret engedve a neokonzervatív irányzatnak az iraki háború egyik fő kezdeményezője volt, letéteményese a „megelőző csapás” doktrínájának és a fegyveres fellépésnek. Bár sokan attól tartanak, hogy Powell lemondása és Rumsfeld megtartása a keményvonalasok további térnyerését vonná maga után, elemzők szerint a személyi kérdések kezeléséből nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni az amerikai külpolitika és védelmi politika alakulására vonatkozólag. Nem kizárt ugyanakkor az sem, hogy a kabinetátalakulások a tegnapi bejelentésekkel még nem zárultak le, és végül Rumsfeldnek is szednie kell a sátorfáját.
Bár Európában kevésbé váltak ismertté tárcájuk jellege miatt, a kormányzati átalakítás jelentőségét alátámasztja a mezőgazdasági, az energiaügyi és az oktatási miniszter távozása is, amit szintén tegnap jelentettek be. Ann Veneman, Spencer Abraham, Rod Paige lemondását megelőzően, a múlt héten már közölték John Ashcroft igazságügyi miniszter és Don Evans kereskedelmi miniszter távozását.
170 milliárd eurót költött eddig az EU Ukrajnára, de többre lesz szükség Von der Leyen szerint
