Több tízezren demonstráltak a két igenért

Ha igent mondunk a december 5-i népszavazáson a kettős állampolgárságra, „olyan család leszünk, amelynek nem a történelem formálja a jellemét, hanem jelleme a történelmét”– mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja szombati nagygyűlésén.

Tábori Gabriella
2004. 11. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán sorsdöntőnek nevezte a december 5-i referendumot. A Városligetben több tízezres tömeg előtt elmondott beszédében a Fidesz elnöke a kettős állampolgársággal kapcsolatban úgy fogalmazott: a világ minden gazdagsága ellenére sem lehetünk boldogok, ha nem tudunk nyugodt szívvel választ adni arra, kik is vagyunk valójában mi, magyarok. Orbán szerint ma még csak vitatkozni tudunk erről, „törött nemzetként újra és újra egy törött tükörben próbáljuk felismerni önmagunkat”. Kijelentette: mindenkinek, a Fidesznek is megvan a felelőssége abban, hogy a rendszerváltozás óta eltelt tizennégy év sem volt elegendő a határon túli magyarok állampolgárságának visszaadására. Most azonban, hangsúlyozta, nem a felelősség kiporciózásának idejét éljük, hanem a cselekvését.
Orbán Viktor beszéde a 6., vezércikk a 7. oldalon
*
Orbán szerint sorsdöntő lesz a december 5-i népszavazás, hiszen arról döntünk, összeforrasztjuk-e, amit a történelem darabjaira tört, s ha nemmel szavazunk a kettős állampolgárságra, marad a széttört tükör, amelybe mindig kínos lesz belenézni, mert azt érezhetjük, valamit ismét jóvátehetetlenül elhibáztunk. Mint mondta, történelmi tett tízmilliós országból tizenötmilliós nemzetet újrateremteni. December 5-én az összetört tükröt két mozdulattal, két igennel új és tiszta tükörré varázsolhatjuk, amelybe nyugodt szívvel és büszkén nézhetünk bele, mert meg tudtuk válaszolni a kérdést, kik is vagyunk: tizenötmilliós, teljes nemzet vagyunk, a szabadság nemzete, amely annyi áldozatot hozott már a saját szabadságáért, hogy megtanulta becsülni mások szabadságát is.
Orbán a fiatalokhoz fordult, kérve, hogy Mikulás ünnepe előtt egy nappal, december 5-én merjenek jót tenni, segítsenek, hogy „a határon túli magyar gyermekek december 6-án reggel az ablakba tett cipőikben ott találhassák a szabad és biztonságos élet reményét jelentő kettős állampolgárságot”.
Egy olyan esküvőhöz hasonlította a referendumot, amelyre nyolcvannégy éve küldték el a meghívókat, „mi, magyarok, 84 év óta várunk egy napot, amikor igent mondhatunk egy új korszakra, a múlt lezárására, arra, hogy közösen egybekelve lépünk a XXI. századba, a magyar nemzeti összetartozás korszakába”.
– A házasságszédelgőnek sehol nincs jövője, ezért arra kérjük az ország vezetőit, ne mondják le az esküvőt! – mondta Orbán, hozzáfűzve, ha az igenek lesznek többségben, az Országgyűlés megalkotja az új állampolgárságról szóló törvényt. Közölte, garantálják, hogy a kettős állampolgárság nem kerül majd pénzébe, adóemelésébe a határon belüli magyaroknak, és a két igen nem érinti az emberek korábban szerzett jogait.
Úgy vélte, ma a baloldalon is azok vannak többségben, akik igent mondanak a nemzet közösségére, az összetartozás erejére. Arra kérte a szocialista meggyőződésű embereket, hogy ne a pártvezetők utasítását kövessék, ne engedjék a pártviták ingoványába szorítani a nemzetegyesítés ügyét.
Mikola István, a polgári kormány egészségügyi minisztere a másik népszavazási kérdésről, a kórház-privatizáció leállításáról szólt. Kijelentette, hogy a kórházak nem eladók, az egészségügyi ellátás állami felelősség, az állam nem vonulhat ki belőle, nem adhatja át a terepet tőkés, multinacionális befektetőknek, a kórház és az egészségbiztosítás nem lehet a parttalan profitszerzés piaci terepe. Alaptalannak nevezve a kormányzati rémhírkeltést, leszögezte: támogatják az orvos-, a gyógyszerészszakma szerepvállalásával működő pénzforrásokat is bevonó háziorvosi praxisokat, gyógyszertárakat, egyházi intézményeket.
A nagygyűlésen kivetítőkön mutatták be Tőkés László püspök képes üzenetét, aki a határon túli magyarok iránti szolidaritásra kérte az anyaországban élőket. – Magyarországi testvéreink gyakran románoknak titulálnak bennünket, a románok pedig hazátlanoknak szoktak csúfolni minket. Szeretnénk végre magyar állampolgárságunkat visszanyerni, otthon lenni a hazában – mondta. A rendezvényen – ahol fellépett mások mellett Kovács Péter székelyföldi mesemondó, és az egybegyűltek megnézhették Bayer Zsolt 1100 év Európa közepén című filmjét – Gregor József operaénekes is beszédet mondott. A művész arra kérte a polgárokat, hogy aki igennel szavaz, az a referendum előtti este, december 4-én tegyen az ablakba két szál gyertyát.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek azt mondta: Orbán Viktor 2000 decemberében a Magyar Állandó Értekezleten miniszterelnökként „szó szerint azt mondta a határon túli magyar szervezetek vezetőinek, hogy az Orbán–Torgyán-kormány még magyar útlevelet sem tud biztosítani a határon túli magyarok számára.” A szóvivő tudatta, az MSZP továbbra is azon az elven van, hogy minden magyarnak és a tizenötmilliós nemzetnek az a legjobb és egyetlen járható út, hogyha a szülőföldjén boldogul. „A Magyar Köztársaság ebben a programban és ebből a programból ki fogja venni a részét, és támogatni fogja ezt” – mondta Nyakó.

Orbán a nők segítségét kéri. Az asszonyokhoz fordult Orbán Viktor, és kérte, hogy segítsenek a december 5-i népszavazásra való mozgósításban, hiszen a kettős állampolgárságról szóló szavazás nem más, mint igen a családegyesítés mellett. Kérte, vegyék rá főiskolás és egyetemista gyermekeiket arra, menjenek haza, és szavazzanak, legyen a népszavazáson való részvétel családi büszkeség kérdése. A Fidesz elnöke a tegnapi nyíregyházi fórumon kifejezte aggodalmát, hogy a falvakban lakó, egyébként jobboldali érzelmű emberek otthon fognak maradni. Kérte őket, illetve az időseket, akik a rendszerváltozás nagy veszteseinek számítanak, hogy segítsenek megértetni az emberekkel, hogy a nemzet nem lehet egészséges, csak akkor, ha befogadja a határon túliakat is. Orbán Viktor figyelmeztetett: a nemzetegyesítés nem pártpolitikai kérdés, ezért kérte a liberális érzelmű szavazókat, hogy osszák meg a szabadságukat határon túli testvéreikkel is.



Orbán Viktor 13 nagyvárost érintő népszavazási tájékoztató kampánykörútjának mai programja:




A december 5-i kérdések.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.