Úgy tűnik, Firtl Mátyásnak, a Fidesz képviselőjelöltjének egyet-len komoly vetélytársa maradt a vasárnapi időközi választás második fordulójában: a részvételi arány, hiszen ettől függ, hogy mandátumhoz jut-e a hét végén. A voksolás érvényességéhez a szavazásra jogosultak legkevesebb 25 százalékának kellene az urnákhoz járulnia, ennek megvalósulását azonban kérdésessé teszi az a körülmény, hogy nem maradt baloldali jelölt a második fordulóra. Az első körben induló hét jelöltből az ötödik legtöbb szavazatot gyűjtő Nagy Tamás (MDF) és a harmadik helyen 4,21 százalékkal befutó Kóczán Zoltán (SZDSZ) különösebb indok nélkül vonult vissza, szemben az MSZP képviselőjével, Kránitz Lászlóval. A politikus meg sem próbálkozhat szűk húszszázalékos hátrányának ledolgozásával, hiszen választási csalás gyanújába keveredett, valamint az „eldurvult kampány” is megviselte, amiért visszalépett. Szécsényben ezzel szemben izgalmasabban is alakulhat a választás, hiszen itt az MSZP–SZDSZ közös jelölt, Borenszki Ervin és vetélytársa, Nagy Andor (Fidesz–KDNP) is ringbe száll a második fordulóban. Kettőjük között több mint húsz százalék volt a különbség két héttel ezelőtt a fideszes jelölt javára. Az első körben majdnem 11 százalékot szerzett idősebb Gáspár Győző független jelölt mellett Kürti István (MIÉP) és Frisch Oszkár (MDF) lépett vissza.
Hezbollah-kiképzőbázisokra és fegyverraktárakra mért csapást Izrael














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!