Míg az újonnan csatlakozott tagországok lakosságának az aránya az EU összlakosságához képest 16 százalék, az uniós kiadásoknak csak az öt százalékából részesülnek, amit fel kell emelni – javasolta Varga Mihály Brüsszelben az Európai Parlament költségvetési bizottságának azon az ülésén, ahová a tagországok parlamentjei költségvetési bizottságainak elnökeit hívták meg. A fideszes politikus lapunknak elmondta, hogy tárgyalnak még a haldokló lisszaboni stratégiáról is, amelynek lényege, hogy 2010-re az unió le-gyen a világ legversenyképesebb régiója. Ezen a területen csak akkor lehetne haladni, ha elsősorban a kis- és közepes méretű vállalatokat segítenék a munkahelyek teremtésében – jelentette ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke.
Ezen a héten az EU a magas államháztartási deficittel küszködő tagországokról, így Magyarországról is tárgyalásokat folytat, végső értékelést adva az eljárás alá vont tagállamoktól elvárt lépésekről. A bruttó hazai termék három százalékát meghaladó hiány miatt az eljárásokat még júliusban indította meg a bizottság.
Varga több pénzt adna az új tagoknak
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!