Hatékony és erős bizottság jóváhagyását kérte az Európai Parlamenttől (EP) Barroso, mielőtt szavazásra bocsátotta az általa vezetett új testület megválasztását. Az EP képviselői pedig jelentős többséggel, 449 igen, 149 nem szavazattal, illetve 82 tartózkodással adtak bizalmat az új uniós kormánynak.
Josep Borrell Fontelles parlamenti elnök a demokrácia nagy győzelmének nevezte a szavazást, amely szerinte az egész EU-t demokratikusabbá teszi. Hans-Gert Pöttering, a néppárti frakció elnöke elmondta, üdvözlendő a két intézmény (a parlament és a bizottság – a szerk.) közötti együttműködés fejlődése, amely a demokrácia előrehaladásának irányába hat. Martin Schulz, a szocialisták vezetője azt hangoztatta, hogy a parlament és a bizottság közötti partnerség kiterjesztésével az uniós lakosság is nyer. Graham Watson, a liberális frakció vezetője üdvözölte az új bizottság együttműködési készségét, és építő jellegű kooperációt ígért. Daniel Cohn-Bendit a zöldek képviseletében azért bírálta Barrosót, mert a bizottság előző összeállítását ért kritikáknak csak a felét orvosolta.
Francis Wurtz a modernizálódott kommunista pártokat tömörítő Egyesült Baloldal-frakció nevében leszögezte, nincs bizalmuk a bizottságban, mert annak több tagja ellen szakmai kifogások merültek fel. Az úgynevezett Független Demokraták csoportját képviselő Nigel Paul Farage politikai múltjáért bírálta Kovács Lászlót és az észt Siim Kallast, majd ostorozta a holland Nellie Kroest, a francia Jacques Barrot-t és a brit Peter Mandelsont is. A főleg euroszkeptikus erőkből álló Nemzetek Egyesült Európája-frakció nevében felszólaló Brian Crowley nehezményezte, hogy az EP-ben belpolitikai témák uralják a vitákat és a szavazásokat. A szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen kifogásolta, hogy az „exsztálinista” Kovács László és mások a testületben maradtak, miközben Barroso elérte a hitében és elveiben szilárd Rocco Buttiglione lecserélését.
Az EP képviselői egyúttal nagy többséggel jóváhagyták azt a határozatot, amely alapján lehetőség nyílik arra is, hogy amennyiben a parlament a későbbiekben szavazással megvonja a bizalmat valamelyik biztostól, akkor Barroso „mérlegelje komolyan, hogy felkéri-e lemondásra az érintett tagot”. Ha az érintett visszautasítja az EP ekképpen értésére adott kérését, igazolnia kell a döntését a többi képviselő előtt. Az elnök jelezte, hogy ha szükséges, a későbbiekben kész további változtatásokra a bizottságban. A voksolást követően a magyar biztos, Kovács László azt hangoztatta, hogy a nagyarányú többséggel megadott bizalom az EU győzelme. Hozzátette: bízik abban, és a többi biztossal együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy az ötödik év végén a támogatás ne kisebb legyen, hanem nagyobb.
Örülünk, hogy megkezdődhet a munka – fogalmazott lapunknak nyilatkozva Szájer József, aki emlékeztetett, hogy a néppárt szinte teljes mértékben támogatta a testület megalakulását. Elmondta: a bizottság összetétele összefüggést mutat a jobboldali pártok előretörésével, melyek értékeire a Barroso vezette testület minden bizonnyal komoly hangsúlyt fektet majd. „Sajnáljuk, hogy Magyarország ebben a folyamatban pellengérre került Kovács László miatt, innentől kezdve azonban a magyar biztos feladata bebizonyítani, mit tud” – tette hozzá a néppárti képviselő.
Buttiglione váltja Habsburg Ottót?