Az önkormányzati lobbinak tulajdonítják azt, hogy a parlament a kormány ellenkezése dacára az MSZP és a Fidesz összefogásával elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását. A Bakonyi Tibor és Gy. Németh Erzsébet MSZP-s képviselők nevével fémjelzett változtatás szerint az önkormányzatok a száz százalékban saját tulajdonukban lévő társaságoknak közbeszerzési eljárás nélkül adhatnának megbízásokat. Az Európai Unió Bizottsága októberben a közösségi joggal ellentétesnek minősítette az akkor még tervezett módosítást. Mádl Ferenc köztársasági elnök pedig hétfőn a törvény aláírása előtt megfontolásra viszszaküldte azt a törvényhozásnak, arra hivatkozva, hogy az ellentétes az európai közösségi joggal.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: a cél továbbra is az önkormányzatok dolgának megkönnyítése, így megvizsgálják, hogyan lehet a közösségi joghoz illeszkedő megoldást találni. Ezt azonban szerinte a lehető leghamarabb meg kellene tenni, mert úgy vélik: jó lenne, ha az önkormányzatok már úgy készítenék el 2005-ös költségvetésüket (ezt általában a települések február–márciusban teszik meg), hogy tisztában vannak a jogszabályi környezettel. Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője a kormányzat kifogásaival kapcsolatban kifejtette: azokkal tisztában voltak, de más szempontok alapján megszavazták az előterjesztést. Bízik abban, hogy az igazságügyi tárca nemcsak azt tudja elmondani, hogy mit hogyan nem lehet megcsinálni, de azt is, ilyenkor mit kell tenni. Elmondta: mivel szakmai kérdésről van szó, így pártja önkormányzati politikusai valószínűleg egyeztetnek a szocialistákkal.
A kis parlamenti pártok azonban nem támogatják a módosítást. Az MDF korábban is elutasította azt, mivel nem tartotta EU-komformnak. Az SZDSZ viszont most változtatott álláspontján, és azt kérik az előterjesztőktől vonják vissza a javaslatot. Mivel a parlament legkorábban csak február közepén ül össze, akkor tudják majd újratárgyalni a képviselők a módosítást, hacsak nem kezdeményezik rendkívüli ülés összehívását.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves ellopott luxusórái
