A szíve vitte el a csabai főszerkesztőt

Munkatársunktól
2004. 12. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szív-és légzési elégtelenség miatt hunyt el az 59 éves Bede László, a Csaba Tévé főszerkesztője, akinek holttestét kedden találták meg Békéscsabán, a Körte soron, az út menti árokban. A soron kívüli igazságügyi boncolás után az orvos szakértők megállapították, hogy halálának oka: betegség – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elmondta: az eddigi adatok szerint idegenkezűség, bántalmazás, azaz bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel. Azt is kizárta a vizsgálat, hogy a televíziós szakember halálát közlekedési baleset okozta. Gyanakvásra adott okot, hogy – miként tegnapi számunkban megírtuk – a holtteste közelében, az út másik oldalán állt az autója, amelynek bal első fényszórója sérült volt.
A Békés megyében és Békéscsabán közismert újságíró halálának pontos körülményeit a városi rendőrkapitányság államigazgatási eljárásban vizsgálja. Megpróbálják kideríteni, hogy a halálesetet megelőző tizenkét órában a férfi kivel találkozott és beszélt, fogyasztott-e alkoholt. Ezekből a vallomásokból és a más úton szerzett információkból kísérlik majd meg rekonstruálni a történteket, és keresnek választ arra, miként sérült meg Bede László kocsija.
Az elhunyt főszerkesztő a Csaba Tévé alapítása óta vett részt vett a televízió munkájában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.