A szocialisták folytatják

Az MSZP folytatja éles hangú politikai kampányát, amelynek célkeresztjében a Fidesz áll. Mesterházy Attila (MSZP) úgy látja, Orbán Viktor „tehetne a magyar nemzet számára egy szívességet, visszavonulhatna a politikától”. A Fidesz szerint a kormánypártoknak inkább azon kellene gondolkodni, hogyan akarják az általuk generált megosztottságot feloldani, rendezni a viszonyt a határon túli magyarokkal.

2004. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatja az éles politikai kampányt a Fidesz ellen az MSZP – információink szerint ez a döntés született a párt hétfői frakcióülésén. Úgy tudjuk, az az álláspont került többségbe, amely szerint a népszavazás után eljött az alkalom az ellenzéki párt „földbe döngölésére”. Az MSZP ennek megfelelően bejelentette, sajtótájékoztatókon és fizetett hirdetéseken üzen Orbán Viktor Fidesz-elnöknek és a párt más vezető politikusainak. Mesterházy Attila például azt mondta tegnap, Orbán „tehetne a magyar nemzetnek egy szívességet: visszavonulhatna a politikától”.
Révész Máriusz Fidesz-szóvivő szerint a Gyurcsány-kormány destruktív, félelemkeltő kampányával egymásnak ugrasztotta a magyarországi magyarokat, kijátszotta egymás ellen a határon túli és az itthoni magyarokat. – Gyurcsány Ferenc szégyene, hogy az összefogás helyett Le Pen és Haider „érveihez” kísértetiesen hasonló módon uszított a határon túliak ellen. Erre a kampányra néhány év múlva biztos nem lesz büszke az MSZP, de még így sem érték el a céljukat, hiszen az igenek még így is többségbe kerültek – mondta.
A Fidesz egyetlen megoldást lát: le kell ülniük a pártok, a határon túli magyar szervezetek képviselőinek, és elő kell készíteniük azt a törvényjavaslatot, amely eloszlatja az alaptalan félelmeket, nem ösztönöz áttelepülésre, nem kerül pénzébe a magyar költségvetésnek, és mindenki számára elfogadható.
Az MSZP-s győzelmi jelentések és agresszivitás ellenére vita indult a pártban arról, hogy miért nem sikerült növelni a párt mozgósítóerejét. A Világgazdaság szerint a vélemény az: a pártvezetés cseréje nem hozta meg a kívánt eredményt. Gyurcsány Ferenc gyakorlatilag egyedül kampányolt a referendum előtt, és nem tudta tartani a korábban neki szánt „centrumpolitikusi” szerepet. A napilap szerint „bűnbakkeresésről” egyelőre szó sincs, azt pedig egyelőre nem lehet tudni, hogy a viták elvezetnek-e odáig, hogy Hiller István pártelnök lemond párhuzamosan viselt kultuszminiszteri tisztségéről. Az MSZP-frakció ülésén Gyurcsány elismerte, hogy meg kell szervezni a pártot, mert az nem működött. Bírálat érte a „kibeszélőket” is, akik a párt hivatalos döntéshozó szerveinek határozatai után a nyilvánosságon keresztül adnak hangot egyet nem értésüknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.