Szombaton először Mladen Ivanics külügyminiszter, a boszniai szerb Demokratikus Haladás Pártjának (PDP) elnöke jelentette be lemondását. A PDP vezető testülete úgy döntött, hogy Ivaniccsal együtt távozik a közös boszniai kormányból a többi pártfunkcionárius is: Branko Dokics közlekedési miniszter és Zoran Tesanovics, a közügyekkel foglalkozó minisztérium államtitkára. Még pénteken lemondott Dragan Mikerevics boszniai szerb kormányfő.
Paddy Ashdown, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja csütörtökön újabb szankciókat foganatosított Bosznia szerb része ellen. Leváltott kilenc helyi rendőr- és határőrparancsnokot, illetve közigazgatási vezetőt, akik állítólag hágai szökevényeket bújtattak. Bejelentette, hogy jövőre megszűnik a két entitás védelmi minisztériuma, és egy irányítás alá helyezik a belügyi szerveket is. Washington emellett befagyasztotta a Banja Lukában kormányzó Szerb Demokrata Párt (SDS) vagyonát az Egyesült Államokban, és kitiltotta az országból a boszniai szerb külügyminisztert.
Ashdown a Nezavisne Novine című napilapnak szombaton adott interjújában nem zárta ki, hogy felszámolja a Boszniai Szerb Köztársaságot. Banja Lukában és Belgrádban elemi felháborodást váltott ki a főmegbízott nyilatkozata, de Ashdown a BBC-nek adott tegnapi interjúban cáfolta, hogy fel akarja számolni a különálló szerb entitást. A belgrádi média szerint azonban Boszniában alkotmányos válság fenyeget. Az állami rádió jelentette, hogy ma a többi szerb kormánytag is kivonul a kabinetből, távoznak a szerbek a boszniai parlamentből is, és lemond a háromtagú államelnökség szerb tagja, Boriszlav Paravacs.
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
