Álom Ceca páncélautójáról

Haklik Norbert
2004. 12. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tadics csak álmodhat Ceca autójáról – ezzel a címmel közölt cikket a szerb politikusok védelmének hiányosságairól a nyugati szerb emigráció legolvasottabb lapja, a Veszti, a közel öt éve megölt szabadcsapatvezér, Zseljko Razsnatovics Arkan özvegyére, Szvetlana „Ceca” Razsnatovics esztrádénekesnőre utalva. Mint a Németországban jegyzett napilap rámutat, annak ellenére van ez így, hogy maga Tadics is komolyan veszi védelmének kérdését. Ezt bizonyítja az is, hogy a minap a BK magántelevíziónak adott interjújában erős kritikával illette a szerb biztonsági-hírszerzési ügynökséget, amiért az most, fél évvel elnöki tisztjébe iktatását követően sem dolgozta ki a biztonságához szükséges intézkedések mibenlétét. A televízióban megjelent szakértők szerint „katasztrofális”, miszerint Tadics Schrödertől várja, hogy megajándékozza egy páncélozott személygépjárművel, miközben Szerbia útjain körülbelül négyszáz páncélautó furikázik. – Minden jelentősebb alvilági figurát jobb intézkedésekkel védenek, mint a szerb államférfiakat – jelentette ki a tévéműsornak egy rendőrségi forrás a Veszti cikke szerint. A rendőrségi szakértő azt is hozzátette, hogy a minap épp egy ilyen páncélautó védte meg a nemzetközi cigarettacsempészet egyik vezéralakjának tekintett, gyilkosságokkal is gyanúsított Andrija Draskovics életét a belgrádi utcán, valamint hogy Szvetlana „Ceca” Razsnatovics nemrégiben olyan páncélozott BMW-modellt rendelt meg magának, amilyenről Kostunica vagy Tadics csak álmodni mernek.
Érdekes – állapítja meg a Veszti cikke –, hogy a szerb állam elnökénél és miniszterelnökénél jobb védelmet biztosít az állam olyan védett tanúk számára, mint a szurcsini klán egykori tagja, Ljubisa Buha Csume, a Zoran Djindjics meggyilkolásával gyanúsított zimonyi klánhoz tartozott Zoran Vukojevics Vuk, valamint a néhai miniszterelnök megölésében tevékeny részvétellel vádolt Miladin Szuvajdzsics. Rendőrségi szakértők becslése szerint Szerbiában a védett tanúk megóvásának költsége havonta négy- és hatezer euró közé tehető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.