Atkári vádol és marad

Nem akar lemondani posztjáról Atkári János főpolgármester-helyettes, aki visszautasítja azokat az állításokat, hogy személyéhez köthető a központi szennyvíztisztító több száz millió forintos tanácsadói szerződése. Atkári szerint Vajda Pál (MSZP) a terület felelőse. Vajda úgy nyilatkozott: az Európai Unió előírásai miatt kellett megkötni a tanácsadói szerződést.

2004. 12. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eszem ágában sincs lemondani – jelentette ki lapunk kérdésére Atkári János (SZDSZ). Mint mondta, ezzel csak megerősítené azokat a valótlan állításokat, amelyeket egyesek a problematikus ügyek kapcsán az ő személyéhez társítanak. A főpolgármester-helyettes a „lefokozását” azzal magyarázta: Demszky Gábornak átmenetileg ingott meg a bizalma iránta. Azt, hogy ő az első számúból ötödik számú helyettes lett, kvalitásai miatt maga Demszky Gábor sem tartja természetesnek – tette hozzá Atkári. Jogköreinek esetleges megnyirbálásával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ilyen jellegű akarat hosszú ideje létezik a koalíció másik pártjában.
A központi szennyvíztisztítóval kapcsolatos, több száz millió forintos tanácsadói szerződésről szólva az SZDSZ-es főpolgármester-helyettes felvetésünkre megjegyezte, az utóbbi időben a sajtó több problematikus ügyet dolgozott fel, többek között ezt és a parkolással kapcsolatos gondokat. Atkári utalt rá, hogy a két ügy területgazdája nem ő, hanem Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes.
Vajda Pál a központi szennyvíztisztító tanácsadói szerződéséről lapunknak elmondta: mivel a beruházás 65 százalékát az EU fizeti, a beruházási struktúrát is az unió előírásainak megfelelően kellett kialakítani. – Az EU írta elő a tanácsadói szerződés megkötését is – jelentette ki. A tanácsadó konzorcium 2009-ig, a beruházás befejezéséig összesen egymilliárd forintot kap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.