Drogszabályozás: az Ab módosíthat

Jövő hétfőn nyilvános tárgyaláson hirdeti ki az Alkotmánybíróság azt a határozatát, amelyet a drogtörvény ügyében tegnap elfogadtak a bírák. Lehetséges, hogy több passzust is törölnek a büntető törvénykönyv (Btk.) tavaly március elseje óta hatályos szövegéből.

2004. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Medgyessy-kormány 2002 végén azzal az indokkal javasolta a büntető törvénykönyv drogszabályainak módosítását, hogy az 1998-ban elfogadott rendelkezések túl szigorúak. Bárándy Péter akkori igazságügy-miniszter személy szerint is a liberalizálást, az enyhítést tartotta szükségesnek. A Btk.-t végül 2002. december 23-án módosította a parlament úgy, hogy az ellenzéki indítványokat elvetette. Az új szabályok tavaly március 1-jén léptek hatályba.
Azóta több beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. A legtöbb szakember a Btk. szóhasználatának pontosságát hiányolta. Nem egyértelmű szerintük, hogy mit kell a kábítószer használatán és fogyasztásán érteni. A drogok iskolai terjesztésének, fogyasztásának enyhe és ellentmondásos megítélését többen is kifogásolták. Az a 21 évesnél nem idősebb személy ugyanis, aki 18 éven aluli tanulóknak ad drogot csekély mennyiségben, „elterelést” kérhet: gyógykezelésnek, felvilágosító szolgáltatásnak vetheti alá magát, s mentesül a büntetéstől. Ugyanezt az esélyt kapja meg az a tanuló is, aki felnőttől kábítószert kap. A Btk. bevezette a közös iskolai fogyasztás kategóriáját is. Az ellenzők úgy vélik, tanintézetben mindenképp tiltani kell a drogozást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.