Ezer iraki rendőr halt meg Irakban a lázadókkal való összecsapásokban és terrortámadásokban azóta, hogy az amerikaiak létrehozták az ország új rendőrségét – jelentette ki Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter az as-Sark al-Auszat szaúdi kiadású, arab nyelvű napilap keddi számában.
Közben váratlan látogatásra az iraki fővárosba, Bagdadba érkezett Tony Blair. Megbeszéléseit követő sajtóértekezletén Ijád Allávi iraki ideiglenes kormányfő társaságában kijelentette: „A britek nem a meghátrálás emberei, de úgy látom, az irakiak sem fogják feladni tervüket.”
A politikusi ígéretek ellenére sem javul Irakban a biztonsági helyzet. A Moszul városában lévő egyik amerikai katonai támaszponton robbanás történt, mely a lapzártánkig beérkezett hírek szerint legalább 21 áldozatot követelt. Kirkuk közelében robbanást követően egy fontos kőolajvezeték gyulladt ki még hétfő este. A vezeték látja el olajjal a törökországi Ceyhannál lévő tengeri terminált is. Ismeretlen fegyveresek pedig egy iraki atomtudóst lőttek le Bagdadtól északkeletre. Táleb Ibrahim ad-Daher éppen munkába igyekezett a dijálai egyetemre, amikor tüzet nyitottak a hídon áthaladó gépkocsijára a fővárostól mintegy hatvan kilométerre lévő Baakúbában. A szemtanúk beszámolója szerint az autó lesodródott a hídról, és a folyóba zuhant.
Kísért a megbuktatott rezsim emléke is: Kirkuk közelében tömegsírt találtak, amelyben ötven holttest volt. December 13-án egy másik tömegsírt találtak Szulemaníja kurd város közelében, amelybe közel ötszáz holttestet – nőket és gyermekeket – temettek. A szövetségesek 259 tömegsírt számoltak össze, amelyekben mintegy 300 000 holttestet találtak.
Rumsfeld bajban.