Háromezer választópolgár nevében írt levélben a környezetvédők arra kérték az RMDSZ-t, hogy egyértelműen foglaljon állást Verespatak ügyében, és utasítsa el a bányatervet, valamint a kibocsátott engedélyek visszavonását szabja feltételként a parlamenti többség kialakítása érdekében folytatott tárgyalásai során. – A verespataki bányaterv és a körülötte kialakult konfliktushelyzet közismertté vált. A környezetvédelmi szervezetek erőfeszítései, tiltakozó akciói ráirányították a nemzetközi és a romániai közvélemény figyelmét erre a fenyegető környezetpusztító beruházásra. A mai napig nem sikerült rávenni a terv elutasítására az illetékes hatóságokat. A Zöld Erdély Egyesület nem fogadhatja el, hogy az európai uniós csatlakozásra készülő Romániában ez a beruházás valóra váljon. (…) A múltunk és a jövőnk nem eladó – áll a szervezet közleményében.
A kolozsvári civil szervezet azért tette meg ezt a lépést, mert az RMDSZ a liberális demokrata Traian Basescu által vezetett koalícióhoz kíván csatlakozni a hírek szerint, aki kampánya során a verespataki bányaprojekt megvalósítása mellett érvelt, míg előzőleg Adrian Nastasét támogatta, aki a projekt ellen volt. Emlékezetes, márciusban Traian Basescu még pártvezérként azt nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek, hogy a verespataki ciántechnológiát alkalmazó aranybánya megnyitása, amely Verespatak mellett Szarvaspatakot is megsemmisítené, a jóléthez vezető út az Erdélyi-szigethegységben található Mócföld számára.
Gyurcsány Ferenc elkésett kiállása
Munkatársainktól