Feloszlatták a Fidesz két csoportját

Tábori Gabriella
2004. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két budapesti Fidesz-szervezet feloszlatásáról döntött a párt országos választmányának elnöksége – tudtuk meg. A főváros XVII. és XX. kerületében Orbán Viktor pártelnök kezdeményezésére oszlik fel, majd alakul újjá a jövő év elején a Fidesz-csoport. Információink szerint a XVII. kerületben a választókerületi elnök és a helyi Fidesz-szervezet elnöke közötti, patthelyzetet eredményező ellentét áll a döntés hátterében. Lapunk úgy tudja, a választókerületi elnök, illetve a helyi koordinátor többek között azzal vádolta a csoport vezetőjét, hogy akadályozza a pártmunkát, s egyes esetekben támogatja a baloldali polgármestert. A meghallgatások során az érintett ezt cáfolta, de az ellentétek miatt a pártvezetés a feloszlatás mellett döntött. Az országos választmány vezetése az eddigi választókerületi elnököt bízta meg a csoport újjászervezésével. A XX. kerületben a személyi kérdések mellett az vezetett a feloszlatáshoz, hogy – hivatalosan meg nem erősített hírek szerint – az ellenzéki párt helyi szinten együttműködési készséget mutatott a szocialisták irányába. Az elmúlt évben 4-5 alkalommal kényszerült hasonló lépésre a Fidesz választmányának elnöksége, többek között a Rogán Antal nevével fémjelzett V. kerületben.
A Népszabadság tegnap azt írta, hogy a Fidesz választókerületi elnökeinek egy részét lecserélhetik a jövő év elején, mivel a 176 kerület mintegy tíz százalékában voltak kisebb-nagyobb gondok. Révész Máriusz, a párt szóvivője ennek kapcsán úgy fogalmazott: túlzónak tűnik a Népszabadság híre. A politikus legfeljebb egy-két helyen tart elképzelhetőnek változást. Kérdésünkre azt mondta, az esetleges csekély számú menesztés oka a nem megfelelő mozgósítás lehet az EP- és a népszavazási kampányban, illetve hogy nem a kívánt tempóban növekedett a szóban forgó választókerületekben a Fidesz-tagság létszáma, folyt az új csoportok alakítása.
Navracsics Tibor, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke nem tud arról, hogy leváltanák a választókerületi elnökök egy részét. Mint mondta, a pártvezetés általánosságban elégedett volt a választókerületi elnökök egész éves tevékenységével, így a december 5-i referendumot megelőző kampánymunkával is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.