Három év alatt megduplázódott hazánk nettó külföldi adóssága. Az MNB tegnap közzétett, Jelentés a pénzügyi stabilitásról címet viselő tanulmánya szerint az ország külső finanszírozási igénye a GDP kilenc százaléka körül ingadozik; ez az arány nemzetközi összehasonlításban igen magas, ráadásul a bevont források 2002 óta zömükben az adósságot növelik. Auth Henrik jegybank alelnök a jelentést ismertető sajtótájékoztatóján kiemelte: a magyar gazdaság továbbra is a hosszú távon fenntarthatatlan eladósodási pályán halad.
A kedvezőtlen adóssághelyzet ellenére az MNB a magyar gazdaság stabil, 3,5–4 százalékos éves növekedését várja 2006-ig, figyelmeztetve azonban arra is, hogy a bővülés nem elsősorban az élénkülő világgazdasági konjunktúrának köszönhető. A jelentés a kedvező idei változások közé sorolja, hogy megnőtt a bruttó felhalmozás és az export hozzájárulása a GDP-hez, miközben mérséklődött a fogyasztás. Az óvatos jegybanki kamatpolitika eredményeként csökkent az inflációs várakozás, a pénz- és devizapiacok pedig a növekvő magyar exportnak betudhatóan kevésbé figyelnek a magyar gazdaság egyensúlyi mutatóira, így alacsony felár mellett hajlandók fenntartani a magyar gazdaságot – áll az anyagban.
A fenti állapot több kockázati tényezőt rejt. Ha például a külső környezet a mainál kedvezőtlenebbre változik, a világgazdaság uszályába kapaszkodó magyar gazdaság egyensúlya felborulhat. A jelentés készítői a legnagyobb kockázatot abban látják, vajon képes lesz-e a kormányzat az államháztartási hiányt a fiskális politika eszközeivel mérsékelni. Külön kitér a kiadvány a magyar bankrendszer ellentmondásaira. Ezek szerint az elmúlt időszak egyik legkedvezőtlenebb fejleménye a kockázatos devizahitelek térnyerése volt, de romlott a bankok vállalati hitelportfóliójának a minősége is – magyarán egyre nagyobb a valódi fedezet nélkül kihelyezett pénzmennyiség. Auth Henrik elmondta: a magyar bankok nem működnek elég hatékonyan, hiszen hasznuk nagy része a betéti és a hitelkamatok közötti különbségből adódik, előbb-utóbb meg kell változtatniuk üzletpolitikájukat.
Kamatjegyzőkönyv. A jövőben közzéteszik a monetáris tanács kamatdöntéseinek rövidített jegyzőkönyveit. Az összefoglalókból kiderül a tagok állásfoglalása, az azonban nem kerül nyilvánosságra, hogy ki hogyan szavazott.