Cáfolja az ÁPV Rt. és az FHB Földhitel- és Jelzálogbank a lapunk tegnapi számában, az Előre hozott osztalékok című cikkben megjelent információkat. Eszerint nem lesz osztalékelőleg-elvonás az FHB esetében; annál is inkább, mert egy ilyen döntés az összes részvényes beleegyezését, közgyűlési jóváhagyást igényelne, ilyen pedig nem történt. Az FHB igazgatósága a jövőben is az előre meghirdetett osztalékpolitika szerint jár majd el – tudatja az ÁPV Rt. és az FHB.
Idevonatkozó hír, hogy részben a bankok őszi eurókötvény-kibocsátását sejtik az elemzők a mögött, hogy tegnap délután élénk vásárlási kedv jellemezte a piacot. A távirati iroda híradása szerint a közelmúltban az FHB 50 millió euró, az OTP Jelzálogbank 200 millió, a Magyar Külkereskedelmi Bank 250 millió euró névértékű kötvényt bocsátott ki. A piacon arra számítanak, hogy még az idén sor kerül az eurókötvények forintkonverziójára.
Az állampapírpiac lendületét a kereskedők az Államadósság Kezelő Központ bejelentésével magyarázták, amely szerint jövőre 3,5 milliárd eurónyi államkötvényt bocsátanak ki külföldön, ebből már januárban 500 millió dollárkötvény kibocsátására kerül sor. A tízéves államkötvény volt szerdán a legkeresettebb, ennek hozama 20–25 bázisponttal csökkent az előző napihoz képest, de emellett keresték a három- és ötéves állampapírokat is, ezek hozamszintje 5–10 bázisponttal lett alacsonyabb.

5 magyar harcos a balliberális gyűlölethadjárattal szemben – évek óta büszkén állják a sarat