Fogy a levegő Zapatero körül

2004. 12. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

José Luís Rodríguez Zapatero, a spanyol szocialista miniszterelnök és kisebbségi kormánya egyre nehezebb helyzetbe kerül. Október közepén José Bono, a spanyol hadügyminiszter még javában leckéztette a madridi amerikai nagykövetet a hispánság napjának spanyol nemzeti ünnepe előtt és után. Zapatero nem rejtette véka alá azon reményét, hogy a demokrata John Kerry megválasztásának örülne. Bush győzelme után azonban a baloldali miniszterelnök máris felajánlotta segítségét a közel-keleti konfliktus megoldásában, sőt a szocialista hadügyminiszter moszkvai látogatása során Putyinnal együtt nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy fegyvereket adjanak el az iraki hadseregnek.
Bár Zapatero azonnal gratulált Bushnak telefonon, a régi-új elnök egyáltalán nem siette el a választ. Bush magánlátogatáson fogadta Zapatero elődjét – a néppárti volt miniszterelnököt, José María Aznart – két nappal azelőtt, hogy a brit Tony Blair első külföldi kormányfőként ellátogatott volna Washingtonba. Zapatero Latin-Amerikában szerette volna pótolni a személyes találkozás hiányát – Bush és Zapatero eddig csak egyszer találkozott (hat percre) a június végi isztambuli NATO-csúcson. A hónap közepén Costa Ricában megtartott latin-amerikai csúcstalálkozón számos befolyásos állam csak alacsonyabb szinten képviseltette magát, és inkább a Chilében zajló APEC-fórumon vett részt.
Úgy látszik, Zapatero nemzetközileg is elszigetelődött, legalábbis az Egyesült Államok irányában. November 16-án Bush Condoleezza Rice-t nevezte ki új külügyminiszterének, amit spanyol kollégája egyértelműen rossz hírnek könyvelt el, mert április végén, amikor Miguel Ángel Moratinos a spanyol csapatok Irakból való kivonulásáról tárgyalt vele, az akkor még nemzetbiztonsági tanácsadónő meglehetősen fagyos fogadtatásban részesítette az ősz spanyol külügyért. November 24-én a spanyol királyi pár Bush vendége volt texasi birtokán, és Zapatero megint csak közvetítő üzenetet kapott az amerikai elnöktől.
Kitörési pont lehet a fiatal kormányfő számára, hogy november 21-én Zapatero fogadhatta Hugo Chávez venezuelai elnököt Madridban, és rendezte a két állam közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat. 2002 áprilisában romlott meg az előző spanyol miniszterelnök, José María Aznar és Chávez viszonya, amikor a venezuelai fővárosban két napra megbukott Hugo Chávez, és Zapatero vendége azóta is a volt spanyol kormányfőt vádolja ellene elkövetett államcsíny támogatásával.
Zapatero külpolitikai programját azonban megzavarta egy belpolitikai vita: kénytelen volt elhalasztani december elsejére tervezett moszkvai látogatását, mert meg kellett védenie a parlamentben külügyminiszterét egyik kijelentése miatt, amelyben megvádolta az előző spanyol kormányfőt, hogy támogatta a Chávez elleni 2002-es, de sikertelen államcsínykísérletet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.