A Nap-kelte című tévéműsor volt riportere csütörtökön reggel kilenckor érkezett az NNI fővárosi, Aradi utcai főbejáratához, majd több mint két óra múlva, nyilatkozat nélkül, a hátsó kijáraton keresztül távozott a rá várakozó riporterek elől. Horváczy Emese csak azt erősítette meg, hogy Forró Tamást a brókerüggyel összefüggésben gyanúsították meg a bűncselekmény elkövetésével, de részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt közölni. Úgy tudjuk, Forrót 36 milliárd forint értékű sikkasztással hozták összefüggésbe a nyomozók, de ő ellenvetéssel élt.
Amint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Kulcsár Attila az ügyészség előtt tett vallomásában ismertette annak a tranzakciónak a részleteit, amellyel a volt riporter érdekeltségébe tartozó Zöld Újság Rt. egyik részvénycsomagját értékesítették. Forró Tamás még évekkel ezelőtt bízta a K&H Equitiesre a Világgazdaság című gazdasági napilapot kiadó Zöld Újság szabad pénzeszközeinek kezelését, és már a kezdetektől törvényesen el nem érhető hozamelvárása volt – fogalmazott vallomásában Kulcsár. Az alkusz és Forró papíron arról állapodott meg: mindig a piaci hozamnak megfelelő eredmény szerepel a hó végi kimutatásokban, illetve hogy a Zöld Újság pénzeit csak állampapír-alapú befektetésekben lehet tartani. Ennek ellenére – Kulcsár állítása szerint – Forró tudta, hogy a részvénytársaság pénzével tőzsdei tranzakciókat hajtanak végre. A volt újságíró számláján keletkezett nyereséget Kulcsár többnyire személyesen, készpénzben adta át, de volt, hogy taxisofőrjével, Szekér Gyulával küldte el. A több millió forintos pénzkifizetések negyedévente történtek meg. A bróker az ügyészségen közölte azt is, hogy Karl Imre volt MSZP-s honatyát, Mudura Sándort, Medgyessy Péter exkormányfő nagyváradi barátjának, Alexandru Mudurának a fiát, illetve a brókerügy egyik főszereplőjének tartott Schönthal Henriket is Forró Tamás mutatta be neki. Mint ismeretes, később mindhárman a K&H Equities ügyfelei lettek. A jelenleg külföldön tartózkodó Schönthal korábban még Montrade nevű off-shore cégét is felajánlotta a törvénytelen tranzakciók lebonyolításához. A Zöld Újság résztulajdonosa az ügyletek idején a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) volt, a cég vezérigazgatói székében pedig Forró Tamás foglalt helyet. A bróker elmondása szerint Forró mindenképpen el szerette volna kerülni, hogy a Zöld Újság Rt. „jobboldali érdekeltségbe” – a Postabankhoz – kerüljön. Megemlítette, hogy a GYOSZ az eladást megelőzően auditáltatta a céget, amelynek teljes értékét 1,2 milliárd forintra becsülték, majd készíttettek egy másik értékelést is, amely lényegesen kisebb összegben állapította meg a részvénycsomag árát. Az ügylet lényege az volt, hogy a Zöld Újság Rt. tulajdonosai háta mögött Forró és társai egy gazdasági társaságon keresztül igen nagy nyereséget realizálva adták el a részvényeket az Axel Springernek. Az adásvételben kulcsszerepet játszott a KH Invest nevű cég, amelyben ekkor tulajdonos volt Forró Tamás felesége, Kovács Katalin, a Bankkonzult, Kerék Csaba, valamint Kulcsár Attila.
Forró már több mint egy éve elismerte, hogy másik vállalkozása, a Tízezer Kft. a szír pénzváltó El Abed Hassantól 64 milliót, Schönthal Henrik érdekeltségétől, a Montrade Ltd.-től pedig két részletben 100 millió forintot kapott. A szabadlábon védekező exriportert és ügyvédjét lapzártáig nem sikerült utolérni.
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
