Göncz Kinga a kormányfő jelöltje

Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter köztársasági elnökké választását támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – értesült lapunk. A minisztert, Göncz Árpád lányát az SZDSZ támogatja, a jelöléshez mindössze az MSZP egyetértését kell Gyurcsánynak megszereznie.

Czirják Imre
2004. 12. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Göncz Kinga ifjúságügyi, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelöltje a köztársasági elnöki posztra – értesült a Magyar Nemzet a kormányfőhöz közeli forrásból. Ezzel az államfő jelölésének joga gyakorlatilag átkerülne a kisebbik koalíciós párthoz, az SZDSZ-hez, bár információink szerint a miniszter személyét konszenzusos jelöltként kívánják előterjeszteni. Göncz Kinga Göncz Árpád volt köztársasági elnök lánya, nagyon jó a kapcsolata a szabad demokratákkal.
Göncz Kinga jelölésével Gyurcsány így teljesen a partvonalra szoríthatja Szili Katalint, aki ugyan az Országgyűlés elnöke, ám az októberi tisztújítás során semmiféle tisztséget nem kapott az MSZP-n belül. Úgy tudjuk, a miniszter jelölését a köztársasági elnöki posztra a szabad demokraták támogatják, ahhoz már „csak” az MSZP támogatását kell megszerezni. A nagyobbik kormánypárt tavaszi kongresszusán dönt majd arról, hogy kit támogat – ezt Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese is megerősítette egy hét végi nyilatkozatában.
Mint arról korábban hírt adtunk, több név is forgott a köztudatban az államfői poszt lehetséges várományosaként, például Szabó István filmrendezőé, Medgyessy Péter volt miniszterelnöké, Magyarország jelenlegi utazó nagykövetéé, Bárándy Péter volt igazságügy-miniszteré, illetve Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökéé. Köztudott, Mádl Ferenc jelenlegi államfő mandátuma a jövő nyáron jár le, utódjáról a parlament dönt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.