Túszul ejtett tegnap egy kilencéves kisfiút a thaiföldi fővárosban egy férfi. A gyermek szabadon bocsátásáért mindössze egy autót követelt, amivel a buszpályaudvarra akart eljutni. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a negyvenöt éves bangkoki munkás megragadta az utcán a fiút, majd kést szegezett a torkának.
A rendőröknek csak négy óra elteltével sikerült kiszabadítaniuk a túszt, úgy, hogy gumilövedékek sortüzét zúdították a támadó hátára. A gyermeknek nem esett baja, a túszejtőt azonban, aki megpróbált elmenekülni, ám a feldühödött tömeg útját állta, és összeverte, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A férfit bíróság elé állítják, s tettéért akár tíz évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.
A thaiföldi rendőrség tájékoztatása szerint az elkövető kábítószer hatása alatt állt, Bangkokban tehát újra megjelent a „drogprobléma”.
Mint ismeretes, a távol-keleti ország kormánya tavaly hadat üzent a kábítószer-kereskedőknek, s az utcai tűzharcokban a rendőrök több mint 2500 drogdílert öltek meg.

Haderőfejlesztés: megérkeztek az első L–39 Skyfox gépek a magyar légierőhöz