Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, akiről a rendőrség azt feltételezi, hogy ő követte el Makón a kettős gyilkosságot. Mint arról beszámoltunk, november 16-án a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 78 éves asszonyt és 52 éves lányát. A tettes mindkettőjüknek a torkát vágta el.
Tucakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunknak elmondta: egy Makó környéki településen csütörtökön sikerült őrizetbe venni a gyanúsítottat, akinek előzetes letartóztatását a Szegedi Városi Bíróság rendelte el.
A rendőrség őrizetbe vette a két évvel ezelőtt, Óbudán történt emberölés negyedik gyanúsítottját is, aki a nyomozás adatai szerint társaival 2003. február 21-re virradó éjszaka, a III. kerületi Kenyeres utcában meggyilkolt egy idős férfit. Két férfit és egy nőt a rendőrség néhány héttel ezelőtt már elfogott.
Egy másik, előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt javasol vádemelést a rendőrség. A két gyanúsított február 27-én fővárosi lakásán bántalmazott, majd húsvillával halálra szúrt egy férfit.
Bár haláleset nem történt, szintén vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki még májusban fejbe lőtte volt feleségét a SOTE fővárosi épületében. Nyolc lövést adott le egy flóbertpisztolyból, a golyók egyike a fején érte az asszonyt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.

Kígyó miatt rettegtek Lentiben, futótűzként terjedt a hír