Iliescu mosolya

Csodákat hoz Romániában a fagyos december. Van úgy, hogy nagyobbakat, mint például tizenöt esztendővel ezelőtt, amikor a megdönthetetlennek tűnt kommunista diktatúra néhány nap alatt kártyavárként omlott össze. Az idei december, ha kisebbel is, de kétségtelenül újabb csodával szolgált keleti szomszédunknál. A nép gondoskodó nagybácsijának szerepében tündöklő Ion Iliescu alaposan kitervelt utódlásstratégiáját egyetlen nap alatt zúzta porrá a román sajtóban találóan csak talpraesett tengerésznek becézett Traian Basescu. Az utóbbi két esztendőben egyetlenegy komoly közvélemény-kutató cég felmérése sem jelezte, hogy Adrian Nastase miniszterelnök államfővé avanzsálását bárki is veszélyeztetné. Aztán jött az elnökválasztás második fordulója, s minden a feje tetejére állt. Basescu győzött, tegnaptól pedig már egy ideológiai és szemléletbeli szempontból egyaránt vadonatúj kormánya van Romániának.

Hogy valójában kiktől is szabadult meg – legalábbis egy ideig – Románia, azt jól mutatta Iliescu legutóbbi ámokfutása, amikor is hatalmának utolsó perceit kihasználva, elnöki kegyelemben részesítette az államrend megdöntésére tett kísérletért tizennyolc év szabadságvesztésre ítélt bányászvezért, majd az egyik legrangosabb állami kitüntetéssel díjazta a szélsőségesen nacionalista Corneliu Vadim Tudort. A történtek súlyosságán vajmi keveset változtat az első döntés utólagos visszavonása. Iliescu – aki az 1989-es forradalom győzelmekor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem a kommunista eszme, hanem csak az azt önkényesen értelmező Ceausescu hibáztatható az utóbbi évtizedek tragédiáiért – politikai pályafutását végigkísérte a felemás romániai rendszerváltás összes rákfenéje. Az 1990-es marosvásárhelyi pogrom, a bukaresti kommunistaellenes diáktüntetés brutális leverése, a véres bányászjárások, a magyarellenesség, a reformok tudatos lassítása mind-mind Iliescut és az őt hűen követő exkommunista, opportunista, korrupt politikai elitet idézi.

Romániában 1996 és 2000 között volt először remény arra, hogy sikerül megroppantani a jól kiépült posztkommunista konglomerátumot. A kétségtelenül szervezetlen, erőtlen, de européer román jobbközép hatalom akkor kudarcot vallott. Nem tudta elviselni a gazdaságra polipként rátelepedő posztkommunista erők nyomását. A sikertelenség miatt felerősödött belső harc, a széthúzás olyan vereségbe kergette négy évvel ezelőtt a demokratikus koalíciót, amely után az elemzők többsége Iliescuék hosszú és magabiztos politikai berendezkedését jósolták.
Nem így történt. Jött az újabb decemberi csoda, és a máig szétzilált román jobbközép erőket egy volt kommunista emelte viszsza a hatalomba. Basescu múltja nem makulátlan, a diktatúra valódi döntéshozóitól azonban – Iliescuékkal ellentétben – távol állt. Az új kabinet vezetője, Calin Popescu Tariceanu már az új politikai elit képviselője. Kormányának összetétele úgyszintén egy fiatal értelmiségi réteg előtérbe kerülését jelzi. A kérdés most az, a rendkívül törékeny parlamenti többség meddig lesz működőképes. Kitart-e hosszú távon a politikai opportunizmus klaszszikus romániai képviselőiként számon tartott két formáció, a Humanista Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elkötelezettsége? Szétvágható-e a posztkommunista háló a román gazdaság körül?

Néhány nappal ezelőtt egy sokatmondó felvétel járta be a bukaresti sajtót. Iliescu elégedetten mosolyog, miután a képviselőház és a szenátus élére egyaránt posztkommunista politikus került. A tizenöt éve jól ismert vigyor rosszat sejtet.