Jóváhagyott büdzsé

Hunyor Erna
2004. 12. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zárószavazáson döntött tegnap az Országgyűlés a jövő évi büdzséről. Eszerint 2005-ben a költségvetés kiadása 6582,8 milliárd forint, a bevételi főösszege 5883,1 milliárd, míg a költségvetés tervezett hiánya 699,7 milliárd forint lesz. A 199 igen, 170 nem szavazattal elfogadott költségvetés azzal számol, hogy 2005-ben az országban a gazdasági növekedés kiegyensúlyozott lesz, és négy százalék körüli szintet ér el. (A szavazás során tévedésből Harrach Péter és Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselők, illetve Boros Imre független képviselő igennel voksolt a költségvetésre.)
A törvény megszavazása ellenére továbbra is egymásnak ellentmondóan ítélik meg a kormánypárti és ellenzéki képviselők a 2005-ös büdzsét. Míg a kormány és a koalíciós honatyák szerint a jövőre igazságosabbá váló költségvetés lendületet ad majd a gazdaságnak, addig az ellenzék állítja: az utóbbi két évben folyó leszakadás az új büdzsé révén jövőre is folytatódik.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint tegnap az Országgyűlés olyan költségvetést fogadott el, amely egyértelműen a felzárkózás felé vezeti az országot, a költségvetés prioritásai szerint csökkenti az adókat, növeli a foglalkoztatást, a munkahelyek számát, és ösztönzi a beruházásokat.
Aláhúzta: örül a Magyar Nemzeti Bank tegnapi kamatdöntésének, mert az használ a magyar gazdaságnak. Közölte: 2005-ben a GDP-arányos államháztartási deficit 4,7 százalék lesz. Draskovics az esélyek és lehetőségek költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Elmondta: a 2005-ös költségvetés lehetőséget jelent arra, hogy a fiatalok könnyebben találjanak jól fizető munkát, esélyt teremt az 50 év felettiek újbóli munkába állására. Az ágazatok közül a pénzügyminiszter szerint az egyik legnagyobb nyertes az agrárium. Jövőre az uniós forrásokat is beszámítva a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés több mint 300 milliárd forintot kap.
Az egyik elfogadott módosító indítvány szerint a következő évben a nyugdíjemelés minimumát 1800 forintban határozták meg. A Ház megszavazta: jövőre a köztisztviselők illetményalapja 35 ezer forint lesz. Korábban Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke úgy nyilatkozott: a jövő évi költségvetés a lemaradás büdzséje, az elfogadott módosító indítványok „némi érzéstelenítést vagy szépségtapaszt akarnak rakni a fájdalmas vágásokra”, nem javítanak a magyar gazdaság 2005. évi kilátásain. Varga hangsúlyozta, hogy jövőre tovább nő a vesztesek száma, így például az önkormányzatoknál hatvanmilliárd forint hiányzik ahhoz, hogy fedezni tudják a bérjellegű kifizetéseiket. Kifogásolta, hogy a munkahelyteremtés problémájának megoldásában sem látható érdemi elmozdulás a jövő évre vonatkozóan. Új autópálya állami pénzből alig épül 2005-ben, hiszen a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére – állami pénzből – 33 milliárd forint jut az idei 207 milliárd forinttal szemben.



Az államfő aláírta a jegybanktörvényt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.