Kovácsot az adócsalás foglalkoztatja

2004. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap bírálták az uniós pénzügyminiszterek a görögöket, amiért 1997 és 2003 között költségvetési hiányukról hibás statisztikai adatokat szolgáltattak. Az eltéréseket igen jelentőseknek ítélték. Mint a szeptemberi, módosított adatokból kitűnik, a görög államháztartási hiány már 1997 óta túllépi a bruttó nemzeti jövedelem három százalékát, vagyis a maastrichti egyezmény szerint megállapított küszöböt. Athén ugyanakkor hosszú időn át nem továbbított pontos információkat az unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A pénzügyminiszterek az Eurostatot is bírálták, amely 2000 márciusában jóváhagyta a görög államháztartási hiányra vonatkozó jelentést, ami alapfeltétele volt, hogy az ország 2001-ben csatlakozhatott az euróövezethez.
A bírálatözönből azonban az uniós bizottságnak és az Európai Központi Banknak is jutott, amiért nem fordítottak elég figyelmet azon potenciális problémákra, amelyeket a „fésült” görög statisztikai adatok jelentenek. Egyúttal az Európai Bizottság tegnap szintén „aggodalmát” fejezte ki az olasz költségvetésre vonatkozó statisztikai adatok rendszerbeli hiányosságai miatt, jelentette ki a sajtónak Amelia Torres, a gazdasági ügyekért felelős európai biztos, Joaquin Almunia szóvivője. Az uniós országok támogatják Pascal Lamy, volt uniós kereskedelmi biztos jelöltségét a Kereskedelmi Világszervezet vezérigazgatói posztjára.
Tájékoztatót tartott Kovács László adó- és vámügyi biztos is, aki ismertette, hogy biztosként melyek a fő célkitűzései. Kovács hangsúlyozta: amellett, hogy fő célja a „lisszaboni stratégia” megsegítése az adópolitikával, mindenekelőtt az adócsalást kívánja csökkenteni, vagy kiküszöbölni. A magyar biztos e cél megvalósítására is hamarosan adópolitikai munkacsoportot hoz létre. Az adócsalás ellen csak úgy lehet sikeresen felvenni a harcot, hogy a tagállamok között az együttműködést fokozzák, az egyének és a kereskedő partnerek jogainak aláásása nélkül – mondta Kovács.

Az Ecofin ülésén megállapodtak egy olyan eljárásban, amely megoldást jelenthet, hogy az eurozónához nem tartozó uniós tagállamok által devizában kibocsátott állampapírok esetében ne kelljen 20 százalékos fedezetet képezniük a pénzügyi szervezeteknek – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.