Tovább romlott hazánk külkereskedelmi mérlege, amely az év első tíz hónapjában 995 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb jelentése szerint a külkereskedelemben október végéig felgyülemlett deficit 101 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbi mértéket. Októberben a mérleghiány újabb 95 milliárd forinttal nőtt, mivel – a KSH első becslései alapján – az export értéke 981 milliárd forintot, az importé pedig 1076 milliárd forintot tett ki. Az októberi kivitel 81, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió 24 tagállamával bonyolítottuk le.
Az idei év első kilenc hónapjának végleges adatai alapján az export volumene 17, az importé pedig 16 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest. A statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy az első fél évre a forint csökkenő ütemű leértékelődése volt jellemző, amely a januári, éves viszonyításban nyolcszázalékos értékvesztés után májusra kétszázalékosra mérséklődött, júniust pedig már a felértékelődés jellemezte. A felértékelődés üteme a harmadik negyedév során gyorsult, mértéke a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva 5-6 százalékos volt.
Az egyenlegromláson belül kedvezőtlen folyamatnak számít az, hogy az unión kívüli országok vonatkozásában közel harmadával, mintegy 700 milliárd forintra nőtt a mérleg hiánya. A KSH jelentése hangsúlyozza: az ázsiai országokkal folytatott külkereskedelem egyenlege a harmadik negyedévben gyorsuló ütemben romlott: a deficit az év első kilenc hónapját követően 705 milliárd forint volt, szemben az egy évvel ezelőtt regisztrált 460 milliárd forinttal.
Szintén kedvezőtlen adatnak számít, hogy az elmúlt kilenc hónapban tovább nyílt az agrárexportolló, amelynek euróban kifejezett, harminc százalékot meghaladó mértéke azt jelzi, hogy a behozatal jobban nőtt, mint a kivitel, azaz tovább csökkent a hazai termelők versenyképessége. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezt a folyamatot az idei rekordtermés sem tudja még átmenetileg sem leállítani.

Hamarosan meglepetésinterjúval jelentkezik a miniszterelnök!