A kommunista diktatúra évtizedeiben, 1948–1989 közt a Keletet a Nyugattól mesterségesen elválasztó vasfüggöny csehszlovákiai szakaszán 282 menekülni szándékozó ember vesztette életét. Az áldozatok névsorát Martin Pulec történész, a kommunizmus bűntetteit vizsgáló hivatal munkatársa öt évig tartó kutatómunka után állította össze. Az akkori csehszlovák–nyugatnémet, illetve csehszlovák–osztrák határon a határőrség által menekülés közben lelőttek, illetve a magasfeszültségű vezetékeken életüket vesztők között 90 külföldi, elsősorban lengyel és NDK-beli, de hét magyar is van. Szinte vérfagyasztó élethalálharcot sejtet az áldozatok halálának okait részletező statisztika. Menekülés közben 145 embert a határőrök lelőttek, 96-an a drótakadályokon, tizenegyen határfolyókban vesztették életüket. A cseh közvéleménynek érthetetlen, hogy e bűncselekmények értelmi szerzőit és elkövetőit mindmáig nem vonták felelősségre. Ugyanis az elkövetők csak az akkori „szocialista törvények” megsértése miatt ítélhetők el. Azzal védekeznek: parancsuk volt a fegyverhasználatra.

Szia, uram, diploma olcsón érdekel?