Milliárdos ügyek szezonja jön

A következő év első hónapjaiban több olyan büntetőügy bírósági tárgyalása, illetve rendőrségi vizsgálata folytatódik, amelyekben a feltételezett kárérték meghaladja az egymilliárd forintot. Az orosz államadósság lebontása során eltűnt 62 millió dollárt és az MSZP-hez köthető vecsési számlagyár főszereplőjét azonban tovább keresik a nyomozók.

Swendt Pál
2004. 12. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már kézbesítették a vádiratokat a vecsési számlagyár néven elhíresült csalássorozat miatt indított büntetőeljárásban, de Szebeni László, az ügy bírája még nem tűzte ki az MSZP-s politikusokat is érintő, az államnak kétmilliárd forint kárt okozó bűncselekmények perének első tárgyalási napját. Erre várhatóan januárban kerülhet sor – tájékoztatott a bíróság sajtótitkársága.
Tanúként hallgatja meg januárban a bíróság Torgyán József volt agrárminisztert a tárca egykori politikai államtitkára, Szabadi Béla és tizenkét társa 2003 decemberében indult büntetőperében. Szabadit és társait több mint egymilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó csalással és sikkasztással vádolja az ügyészség.
A Csillebérc-pert február 8-án szakértők és tanúk meghallgatásával folytatja a Budai Központi Kerületi Bíróság tanácsa. Barna György bíró várhatóan a következő hetekben hallgatja meg a perbeszédeket, majd elsőfokú ítéletet hirdet. Ismeretes: a vád szerint Rácz Péter, a Magyar Úttörők Szövetsége ügyvezetője szándékosan 82 millió forintos vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy 1999-ben 14,2 millió forintért adta el a szervezet csillebérci táborának területén fekvő, 96,8 millió forint értékű vadászházat.
Az orosz államadósság lebontása során eltűnt 62 millió dollár miatt indított nyomozásban a vizsgálat felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészség az elmúlt két hónapban nem tudott előrelépésről beszámolni. A rendőrség a számviteli rend megsértésének gyanújával, ismeretlen tettes ellen indított eljárásban tanúként hallgatta meg az ügyletekben részt vevő MSZP közeli cégek vezetőit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.