Az egyik nagy amerikai mobiltelefon-forgalmazó cég megrendelésére brit kutatók a mobilkészülékek védőburkolatának gyártásához felhasználható, forradalmian új műanyagot fejlesztettek ki – jelentette tegnap a Reuters. A készülékek, amelyeket ezzel az anyaggal borítanak majd be, pontosan úgy működnek majd, mint elődeik, ám amikorra a kommunikáció céljaira használhatatlanná válnak, megmutatkoznak az új anyag felhasználásából fakadó rendkívüli előnyök.
Köztudomású, hogy a műanyagokat könnyebb előállítani, mint megsemmisíteni, a csúcstechnológia által felhasznált, idővel elhasználódó mesterséges anyagokból nehezen eltüntethető hulladékhegyek keletkeznek. Megsemmisítésük többnyire rendkívül költséges, maguktól pedig csak hosszú évtizedek alatt bomlanak le, de eközben igen sok, a környezetet súlyosan károsító vegyület is kiszabadul belőlük.
A most előállított műanyagban azonban nincsenek mérgező vegyületek. Gyorsan lebomlik, s ezután a termőtalaj tulajdonságait mutatja, amelyben még a virág is megél. Ennek bizonyítására a kutatók az új anyagból készült telefon protoptípusába elhelyeztek egy napraforgómagot, amely mindaddig ott szunnyad, amíg a mobilkészülék működik. Amikor azonban a telefon „meghal”, hamarosan kicsírázhat belőle az új élet. Világszerte több mint 650 millió mobiltelefont adnak el évente. Az átlagosan kétévi használat után kidobott készülékek nagy mennyiségű műanyagot, mérgező kemikáliát és nehézfémet juttatnak a környezetbe. A brit kutatók szerint ezért az új anyag – amely nemcsak a mobiltelefonok gyártásában alkalmazható – ezeket a gondokat kiküszöböli.

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!