Napi sajtószemle

2004. 12. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

BBC

Magyarország az állampolgársági törvényről szavaz címmel
a brit közszolgálati rádió arról számol be, hogy míg az ellenzéki pártok hangsúlyozzák, az állampolgársági jogok alkalmat adnak a nemzet újraegyesítésére a határok megváltoztatása nélkül, a nem mellett állók azzal érvelnek, hogy „etnikai magyarok hordái özönlik el az országot szociális támogatást és kiváltságokat keresve”.

Oltner Tagblatt

A svájci lapban Arthur Meyer budapesti keltezéssel azt írja, hogy a magyar népszavazás az 1920-as háború utáni rendet felborítaná. Meyer Valki László nemzetközi jogásznak és Tamás Gáspár Miklósnak az érveit idézi: ugyanazokat a mondatokat, amelyeket Paul Lendvai használt a Standardban (l. december 3-i szemlénket), és mindkettőt ugyanazon jelzőkkel illetve.

Times Online

A brit lap elektronikus kiadásában a Budapesten élő Adam LeBor (A Hitlert túlélni című könyv társszerzője – L. I.) írja: „A Habsburg Birodalom szelleme lebeg majd Közép-Európa fölött, amikor a magyarok szavaznak a kettős állampolgárságról.” LeBornak sikerült egy székelyföldi építési vállalkozót találnia, aki a kettős állampolgárság elleni demagóg koalíciós érveket hangoztatta:
„A kettős állampolgárság előnyeit azok az emberek használják ki, akik nem akarnak dolgozni, és csak az osztogatásra várnak.”

T.O.L.

A többek között Andrew Garner, Nicole Rosenleaf Ritter, Toby Vogel és Heather Maher által fémjelzett, angol nyelvű, cseh portálon Balint Molnar, Budapest és Ottawa között ingázó politikai elemző cikkében azt írja, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos vita nem egészséges. Szerinte éppen
a referendum kiírásával szenvedett igen súlyos kárt a magyar demokrácia.

Neue Zürcher Zeitung

Sajtótörténeti érdekesség, hogy a vezető svájci lap a külföldi lapok közül elsőként írta le azt a tényt: a Népszabadság kormánybarát ama cikkében, amely szerint Gyurcsány erősíti pozícióját.

Frankfurter Allgemeine

A vezető német lap az új globális PISA-teszt eredményeiről tudósító cikkében azt írja, hogy a szociális kérdések terén különösen a belga és a magyar iskolások mutattak fel igen gyenge teljesítményt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.