vwd:
Az amerikai Dow Jones és a német gazdasági hírügynökség Brüszszelből jelenti, hogy az Európai Bizottság növelni kívánja Magyarországra nehezedő nyomását a budapesti kormány magas államháztartási hiánya miatt.
Forbes.com
A vezető amerikai üzleti magazin az Associated Press amerikai hírügynökséget idézve ír arról, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „kihívóan” viszszautasította az Európai Unió Magyarország jelentős költségvetési hiányát ért bírálatát. Gyurcsány kijelentette, hogy az ország továbbra is a jó irányban halad az euró 2010-es bevezetéséhez. „Magyarországnak elsősorban saját igényeit kell kielégítenie…, és csak ezután akarjuk kielégíteni Brüszszelt”, jelentette ki a miniszterelnök újságíróknak.
Respekt
Elsősorban a politika és a média a felelős azért, hogy Szlovákiában az autonómia fogalma mára egybeforrt a nacionalizmuséval, s hogy az autonómiáért síkra szálló magyar politikusokat a szlovák közvélemény populistának és szélsőségesnek tartja – olvasható a cseh hetilap vitarovatában Kaszás Péter tollából.
counterpunch
„Ma egy palesztin gyerek meghalt a karjaimban. Fiatal fiú volt. Fiatal lány volt. Csecsemő volt. 13 éves volt. Hússzor lőtt bele egy izraeli katona amerikai gyártmányú lövedékkel. Egy izraeli helikopterről kilőtt, amerikai gyártmányú rakéta szaggatta szét. Palesztin vagyok, és ezek a gyerekeim. Azt mondom, palesztin vagyok, hogy kifejezzem szolidaritásomat és sok, csöndes amerikai szolidaritását az izraeli uralom alatt szenvedő néppel. De fejemet szégyenben kell leszegnem, mert kormányom fizeti azt, hogy az izraeliek elnyomják a palesztinokat, és a kormányom követ el népirtást, és a kormányom öl palesztin gyermekeket. Palesztin vagyok, és elutasítom az amerikai kormányt.” Így kezdődik Kathleen Christison, a CIA volt politikai elemzőjének a baloldali amerikai internetes portálon olvasható cikke. Poétikus írása végén a szerző ezt írja: „A meggyilkolt izraeli gyermekek miatt is aggódom, de sokkal kevesebb van belőlük. Kormányom pedig már gondoskodik róluk. A palesztin gyermekeket azért veszem karomba, mert oly kevesen teszik ezt, és mivel kormányom egyáltalában nem törődik velük, és mivel kormányom megöli őket.”
HA'ARETZ
Izrael és Jordánia szabadkereskedelmi egyezményt írt alá, amely lehetővé teszi a két országnak, hogy közösen exportáljanak adómentes árukat az Európai Unióba. A jordániai kereskedelmi miniszter közölte, a két ország közötti együttműködés eredményeként Jordánia jelentősen növelhette kereskedelmét az Egyesült Államokkal az elmúlt években.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!