Mintegy tíz százalékot teljesít decemberben az éves 7300 milliárd forintos forgalmából a hazai kereskedelem. Ez főleg a karácsony miatti bevételeknek tulajdonítható, ám a szilveszter miatt is szépen duzzad a cégek kasszája. Az év utolsó napjaiban többszörösére emelkedik a multik és a kisboltok forgalma virsliből, pezsgőből, valamennyi hagyományos élelmiszerből és az ünnepléshez szükséges kellékekből. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára lapunknak elmondta: árverseny van a szilveszterre szánt termékek piacán. Megjelentek az akciós virslik, a saját márkás termékek. Kérdés azonban, hogy a kínálatban mennyire dominálnak a magyar termékek, hiszen például a virsli esetében nem tudni, hogy a gyár magyar vagy külföldi alapanyagot használt fel a termék elkészítéséhez.
Vámos rámutatott: a forgalom megoszlásában a kicsik és a multik között ezen időszak alatt is a hagyományos arányok figyelhetők meg. A kicsik nem, vagy csak nagyon nehezen tudják felvenni a versenyt a multikkal. Tőkehiányuk meghatározza fejlesztési lehetőségeiket, hitelt pedig nem tudnak felvenni. A beszerzési árak tekintetében is komoly hátrányban vannak a nagyokkal szemben a kisvállalkozások, ami alól kivételként csak a beszerzési társaságok esetében beszélhetünk. A „kicsiknek” terhet jelent a bevételhez viszonyított magasabb működési költség, a szállítási díj és a munkaerő költsége is. A beszerzési ár alatti értékesítésről a főtitkár elmondta, hogy az élelmiszer-kereskedelemben tilos a terméket a beszerzési ár alatt értékesíteni. A törvény hibája azonban, hogy nem fogalmaz egyértelműen, s ezért annak nehéz érvényt szerezni. A kicsik tőkeereje pedig kevés az engedmények megadásához. A szakember szerint viszont nem probléma, hogy az uniós élelmiszer-biztonsági szabályok a kicsikre és a nagyokra egyformán vonatkoznak. Vámos rámutatott: egyes előírásokban engedményt tesz a jogszabály. Például a már működő üzletekben nem kell külön gazdasági bejáratot kialakítani.
A főtitkár emlékeztetett rá, hogy az uniós csatlakozás óta megszűnt a közösségi áruk behozatali korlátja, így számtalan külföldi termék találhat vevőre hazánkban. Ma már van egy olyan társadalmi réteg, amelynek tagjai meg tudják fizetni a luxust.
Azok száma is növekszik, akik kül- vagy belföldön búcsúztatják az óévet és köszöntik az új esztendőt. Ezeket az utakat nyugodtan lehet luxusnak nevezni, hiszen nemritkán százezreket kell kifizetni az egzotikus pihenésért és a szilveszteri koccintásért. Simon András, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) szóvivője lapunknak ismertette: napjainkban a drágább utak kelnek el a leghamarabb. Az idei év slágere Kuba, Thaiföld, valamint az Indiai-óceán szigetvilága. Ezekért a 8–10 napos utakért személyenként átlagosan 350–500 ezer forintot kell fizetni. Második körben a magyarok által szilveszterkor szívesen felkeresett helyek közé tartozik az előbbieknél olcsóbbnak számító Közel-Kelet és Észak-Afrika, pontosabban Jordánia, Egyiptom és Tunézia. E körben az utakra átlagosan 80–150 ezer forintot kell szánni, költőpénz nélkül. Igaz, mindkét csoport esetében a szilveszteri műsor és a vacsora ára többnyire benne van az út költségében. Simon kiemelte, hogy a beutazásban viszont komoly változás érezhető, hiszen amíg korábban Budapesten az év utolsó napján szinte nem lehetett szállást találni, addig manapság a fővárosi szállodák nehezen töltik meg foglalási listáikat ezen időszakban. Azoknak pedig, akik idehaza akarják búcsúztatni az óévet és köszönteni az új esztendőt, a néhány napért átlag 40–80 ezer forintot kell fizetniük személyenként. A gyógyfürdők kínálatára és a wellnessprogramokra nagy a kereslet. Sok esetben a belföldi kínálati ár magasabb, mint amennyit egy külföldi szilveszterért kell fizetni. Ezzel kapcsolatban Simon aláhúzta: ez így rendjén is van, hiszen meg kell kérni az európai szintű szolgáltatás árát. Egy dolgot nem szabad tenni: a silány minőségű külföldi ajánlatot összehasonlítani a magas színvonalú belföldivel, s ezt követően azt mondani, hogy a külföld olcsóbb.
Simon ismertette, hogy egyre többen ajándékoznak különböző címletű utazási utalványt szeretteiknek karácsonyra, s az sem ritka, hogy az idősebb szülőket befizetik gyermekeik egy távoli vagy belföldi szilveszterre. Hozzátette: az emberek döntő része azt a pénzt fordítja utazásra, amely megmaradt, és nem szándékozik mást venni rajta, így döntően készpénzért vásárolnak utakat, ezért ritka a hitelkonstrukció. A szilveszteri utakkal kapcsolatban a szóvivő megjegyezte, hogy az ajánlatok között kisebb aránnyal szerepelnek last minute, azaz az utolsó pillanatban, kedvezményesen lefoglalható utak. Simon elmondta, hogy amíg korábban csupán elenyésző számban utaztak el a karácsonykor az emberek, ma már egyre inkább megfigyelhető, hogy a karácsonyt és a szilvesztert is távol töltik otthonuktól.
Pezsgőben a hatodik helyen.