Nyilatkozik a biztosjelölt

MN-összeállítás
2004. 12. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem volt különösebben bátor és provokatív a fellépésem – nyilatkozza a Heti Válasz hetilap ma megjelenő számában Rocco Buttiglione, akinek európai biztosi jelöltségét keresztényellenes erők akadályozták meg az ősz folyamán. Az olasz politkus szerint a vitában nem ő használta először az erkölcsi bűn fogalmát. „Azt szerették volna tudni, hogy szerintem a homoszexualitás bűn-e. Én egyébként még csak azt sem állítottam, hogy bűnnek tartom. A média hibásan idézte állításomat, pedig a szavaimat rögzítették” – mondta. Buttiglione szerint amikor azzal a helyzettel került szembe, hogy vagy meggyőződését kell feladnia, vagy le kell mondania, akkor eszébe jutott Gordon hercege, a skót vértanú, aki halála előtt azt mondta, számára könnyebben elviselhető, ha a testét elválasztják a fejétől, mintha a szívét választanák el Istenétől. „És mivel nem vesztettem el arányérzékemet, és mert nem tudtam, hogy hasonló helyzetben hogyan járnék el, azt mondtam: nekem könnyebb, ha a fenekemet választják el a székemtől, mintha a szívemet választanák el Istenétől” – mondta a politikus.
Az európai alkotmányból végül kimaradt, keresztény gyökerekre való utalás kapcsán Buttiglione úgy vélekedett, hogy e kezdeményezés nem vezethet sikerre, mert legalább két állam, Franciaország és Belgium soha nem fogja megváltoztatni az álláspontját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.