Tizenöt ember halálát okozta az a tűz, amely egy Moszkva környéki település bútorgyárának raktárában tört ki pénteken délután – közölte az MTI az Interfax orosz hírügynökség beszámolójára hivatkozva. A perkuskovói gyárban pusztító tűzvész halálos áldozatainak száma az ITAR-TASZSZ jelentése szerint azonban kilenc, és heten égési sérüléseket szenvedtek.
A hírügynökségek egybehangzó tájékoztatása szerint a kétemeletes épületben négyszáz négyzetméternyi területen terjedő lángokat csak ötórai küzdelem árán sikerült megfékezni. Az Interfax úgy tudja, a sötétedésig tartó oltás miatt csak szombaton hajnalban vizsgálták át a helyszínt, s ekkor rábukkantak a tizenöt halottra. Sebesültekről a hírügynökség nem tud.

Megyeri Csilla titkos kívánsága Egyiptomban: „Ezt már senki nem veszi el tőlünk”