Ötpárti évértékelés Budapesten

Közel azonosan értékelik az eltelt évet a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezetői. A politikusok csupán a következő évről gondolkodnak eltérően. A koalíciós vezetők szerint ugyanis 2005-ben komoly fejlesztések várhatók, míg az ellenzékiek úgy vélik, hogy mindez csupán a népszerűség hajhászását szolgálja.

Gidró Kriszta
2004. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben az évben kiderült, hogy a szigorú, sarkos gazdaságpolitika tíz éven keresztül nem tartható politikai következmények nélkül – ismerte el lapunk kérdésére Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője. A politikus szerint ennek felismerése miatt „léptették vissza” Atkári János pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettest. Demszky Gábor nyáron kipattant botrányairól szólva a frakcióvezető azt közölte: a főpolgármester követett el hibát, hiszen tudnia kellett volna, hogy a politikai ellenfelek az ilyen típusú ügyekre lecsapnak. Bőhm közölte azt is, tisztában vannak vele, hogy mindez ártott a főpolgármester és feltehetőleg az SZDSZ megítélésének is. Hangsúlyozta: Demszky Gábor számára emberileg mindenképpen az lett volna az egyszerűbb megoldás, ha lemond a főpolgármesterségről, és az európai parlamenti mandátumot választja.
Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője szintén Atkári János visszaléptetését emelte ki. Mint mondta, ebben maximálisan támogatják a főpolgármestert, mert így lehetőség van azokra a fejlesztésekre, amelyeket eddig a szigorú pénzügyi politika akadályozott. A politikus reményei szerint így jövőre hozzáláthatnak azokhoz a beruházásokhoz, amelyektől újra élhető és szerethető lesz a város.
Kupper András, a Fidesz– MKDSZ-frakció első embere szerint a város visszafejlődik. Mint mondta, a városvezetés tehetetlenségét mutatja a Városháza-projekt, amelyben évek alatt egyetlen lépést sem tettek. Kiemelte még a BKV helyzetét, az iskola- és kórházbezárásokat, illetve az inflációt jelentősen meghaladó közműdíjemeléseket. A fideszes politikus szerint Demszky Gábor jövőre látványos, szavazatvásárló akciókba kezd, „kizárólag reklámfogásokkal akarja majd a budapestiek bizalmát viszszaszerezni”. A politikus emlékeztetett, hogy a Szonda Ipsos legutóbbi felmérése szerint a főpolgármester budapesti megítélése 31 pontra esett vissza a korábbi 50 felettiről. – Ez annak köszönhető, hogy az idén lehullott a lepel a főpolgármesterről, kiderült, hogy meztelen a király – jelentette ki Kupper.
Szőke László, az MDF frakcióvezetője az év eseményeiből azt emelte ki, hogy a rendszerváltás óta egy politikus volt az országban, akit nem kezdett ki a sajtó, az idén azonban Demszky Gáborra is sor került. A nyári botrányok miatt a főpolgármester számottevően meggyengült. Szőke szerint ennek köszönhető Atkári lefokozása is, hiszen a városvezető már nem tudta megvédeni a szocialistákkal szemben eddigi jobb kezét. – Várható, hogy jövőre a szocialisták féktelen költekezést generálnak, amelynek Atkári János lefokozása miatt már nem lesz gátja – tette hozzá.
Zsinka László MIÉP-frakcióvezető szerint az MSZP és az SZDSZ belső harcai miatt derülhetett fény nyáron Demszky Gábor botrányaira. Szerinte azonban nem ezek okozzák az igazi problémát, hanem az, hogy Budapest szégyenteljesen lemaradt Európától. A frakcióvezető úgy véli, Atkári lefokozása rossz jel, mert a város eladósodottsága jelentősen megnő, és a látványosnak nevezett fejlesztések sem szolgálják majd a városlakók érdekeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.