Felrobbant és porig égett tegnap hajnalban egy szórakozóhely Bécs belvárosában – jelentette az APA osztrák hírügynökség. Reggel háromnegyed öt körül földrengéshez hasonló rázkódásra ébredtek az Annagasse Beck’s nevű bár fölött lakók, majd a ház kitört ablakain át sűrű fekete füst ömlött be a szobákba. Másfél órába telt, mire a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a lángokat. Egy ember teste nyolcvan százalékban megégett, számos környékbelit pedig kórházi megfigyelésre szállítottak füstmérgezés gyanújával – közölte a news.at. Mivel a szakértők attól tartottak, hogy esetleg összedől az épület, a Beck’s fölötti lakásokat kiürítették.
– Úgy tűnik, a detonáció oka gyújtogatás, amivel az ismeretlen származású, összeégett embert gyanúsítjuk – közölte tegnap a bécsi bűnügyi igazgatóság az APA riporterével. Feltehetően benzinnel akarta fellocsolni a helyiségeket, de a benzingőz a levegővel keveredve berobbant a melegtől. Két hónapja védelmi pénzt próbáltak kizsarolni a Beck’s lengyel tulajdonosaitól, a múlt héten pedig valakit megkéseltek a szórakozóhelyen. Egyelőre nincs bizonyíték az ügyek közötti összefüggésre.

Gyermeknapra üzent a miniszterelnök