Röviden

MN
2004. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A furcsa időjárás zavarja a madarakat
Az ősz végi változatos időjárás a madarak vonulását is megzavarta, több faj a szokásosnál tovább maradt a Dél-Alföldön, míg mások hirtelen, tömegesen elröpültek. A hőfok változása ilyenkor, tél elején azért is fontosabb a madaraknak, mint máskor, mivel ezen múlik, hogy befagynak-e a vizek vagy sem. Érdekesség, hogy néhány faj a megszokottnál tovább maradt a Szeged melletti Fehértó környékén, a madármegfigyelők november közepén láttak például üstökösgémet, amelynek fajtársai általában már szeptember közepén elhagyják hazánkat. (MN)

Eltitkolt adatok az interneten
A Greenpeace és tizenegy társadalmi társszervezet ezentúl az interneten tesz közzé „mindent, ami közérdeklődésre tart számot, a vállalatok azonban legszívesebben elhallgatnának”. A szervezet fogyasztóvédelmi szóvivőjének szavaival: „A Greenpeace és partnerei a marktchech.at weboldallal kívánják biztosítani azt a transzparenciát, amit a gyártók maguktól nem szívesen teremtenének meg.” A szolgáltatás magját egy több mint ezer élelmiszer- és kozmetikai termékre kiterjedő adatbank képezi, amelyek géntechnikai, vegyi kockázati, állatvédelmi, társadalmi, valamint közlekedési szempontból kerülnek értékelésre. (greenfo.hu)

A forró nyarakért az ipar a felelős
Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedése megduplázza az átlagosnál magasabb nyári középhőmérséklet, illetve a hosszan tartó nyári hőhullámok esélyét – ezt most első ízben sikerült számítógépes elemzéssel bizonyítaniuk brit kutatóknak. Mint Peter Scott, a nagy-britanniai Readingben működő éghajlat-előrejelzési és kutatóintézet munkatársa elmondta, az oxfordi egyetem kutatóival közös számítógépes projekttel bebizonyították, hogy a 2003 nyarán tapasztalt drámai mértékű hőhullámot az elmúlt évszázad ipari tevékenysége okozta – írja a Nature című szakfolyóirat legújabb száma. (MTI)

A szénszármazékok a legártalmasabbak
A levegőben lévő szénszármazékok, szén-monoxid, illetve szénporrészecskék – legalábbis rövid távon – jóval ártalmasabbak, mint a korábbi vizsgálatok által legveszélyesebbnek minősített kéntartalmú anyagok. A levegőszennyezés közvetlenül lehet okozója a szív- és keringési problémáknak – állapították meg amerikai kutatók. (greenfo.hu)

Gyorsuló gleccserolvadás
A vártnál gyorsabban olvadnak Svájcban a gleccserek: a zürichi egyetem szakértőinek számításai szerint zsugorodásuk már napjainkban elérte a 2025-re prognosztizált arányokat. A svájci gleccserek felszíne ezek szerint 1985 és 2000 között valamivel több, mint 22 százalékkal csökkent, 1973 és 1985 között ezzel szemben csupán egyszázaléknyit zsugorodott. A jég olvadásának üteme viszont tovább gyorsul. 2003 nyarán például átlagosan három méterrel fogyott a jégtakaró. (greenfo.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.