Demszky engedélyt ad a parkcsonkításra?
A főpolgármesteri kabinet egy héttel elhalasztotta a margitszigeti uszodabővítéshez szükséges tulajdonosi hozzájárulásról szóló döntését. Nevük elhallgatását kérő kormánypárti
politikusok az MTI-nek elmondták, hogy még több fontos kérdést tisztázni kell a tulajdonosi engedély kiadásához, amit ezek után várhatóan december 16-án megadhat a Fővárosi Közgyűlés. Ismert, hogy a beruházás a közpark megcsonkításával és egy nagy teljesítményű ivóvízkút bezárásával járna. (MN)
Segély a viharkárok enyhítésére
Tízmillió forint gyorssegélyt kapott a Belügyminisztériumtól Kunhegyes a november 19-én orkánerejű széllel járt vihar miatt a kisvárosban keletkezett, döntően épületkárok enyhítésére – tájékoztatatott Kontra József polgármester.
– A hátrányos helyzetű települések számára elkülönített keretből kapott pénzt a legszükségesebb kiadások fedezésére fordítjuk, olyan pedig van bőven, mivel a magán- és önkormányzati ingatlanokban mintegy 120 millió forint értékű kárt állapítottak meg – közölte a városvezető. (MTI)
Időközi választás Kemenesmihályfán
Időközi önkormányzati és polgármester-választást tartanak december 12-én, vasárnap a Vas megyei Kemenesmihályfán. – A község önkormányzata szeptember 29-én a képviselő-
testület feloszlatása mellett döntött, ezért kellett időközi választást kiírni – mondta el Kisházi Ernő jegyző, a helyi választási iroda vezetője. (MTI)

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s