Röviden

Lomnici: Felgyorsul a bírósági ítélkezés A bíróságokra fordított költségvetési fejlesztések jelentős eredményeket hoztak, a Legfelsőbb Bíróság (LB), az ítélőtáblák és a megyei bíróságok döntő többsége naprakész, jövőre egy éven belül intézik el a beérkezett ügyeket – mondta Lomnici Zoltán főbíró. – A vidéki bíróságokon az ügyek kilencven százaléka már idén is három–hat hónap alatt befejeződött. (MTI) Előretört a Hamász Bár a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezető ereje, a Fatah mozgalom nyerte meg a helyhatósági választásokat Ciszjordániában, de a Hamász is igen jól szerepelt. A Fatah és szövetségesei 16 helyen győztek a csütörtöki választásokon, míg a Hamász kilenc helyet szerzett magának. A fegyveres mozgalom most először vett részt palesztin választásokon, amelyet 1976 óta most először rendeztek az Izrael által megszállt palesztin területeken. (MTI) Matáv-ajánlat Montenegróban A montenegrói média szerint a Matáv rálicitált a versenytársakra a Telekom Montenegro megvételéért folyó versenyben. A távközlési céget a Matávon kívül a szerbiai Telekom Srbija, a szlovéniai Telekom Slovenia, illetve az osztrák Mobilkom venné meg. A magyar vállalat az 51 százalékos állami részvénypakettért 114 millió eurót ajánlott, és további 51 milliót a kisrészvényesek kezében lévő 49 százaléknyi részvényért. (MTI)

MTI
2004. 12. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.