Az EU-átlag 61 százalékán állunk
Az európai uniós átlag 61 százaléka volt hazánkban tavaly az egy főre jutó GDP vásárlóerő-alapon számítva – derül ki a közösség statisztikai hivatalának jelentéséből. A listát Luxemburg vezeti 215 százalékkal, a sor végén 41 százalékkal Lettország áll. Hazánkat az idén csatlakozott országok közül Ciprus, Szlovénia, Málta és Csehország is megelőzi. (MTI)
Döntés előtt az ÁPV Rt.
Az ÁPV Rt. még decemberben dönt arról, hogy a Malév Rt. megkapja-e azt a hárommilliárd forintos tőkejuttatást, amelyet – bizonyos feltételek mellett – egy kormányhatározat irányzott elő. Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója nemrégiben az mondta, hogy a tőkejuttatás feltételeként szabott, éves szinten nullszaldós gazdálkodást alulról fogják megközelíteni. A Malév pilótái lemondtak a pluszmunkáért járó jövedelmük egy részéről azért, hogy a menedzsmentet segítsék a fenti feltételek teljesítésében. (MTI)
Leállt az Air Polonia
Az ez ideig egyetlen olcsó repülőjáratokat üzemeltető lengyel légitársaság, az Air Polonia tegnap beszüntette gépei indítását és a jegyeladást. A cég egyik képviselője azzal indokolta a lépést, hogy az Air Polonia fő befektetője kivonul a vállalatból. A francia hírügynökség jelentése szerint a döntés miatt számos utas maradt elutazási lehetőség nélkül több európai városban, de az ugyancsak fapados SkyEurope kész ingyen hazahozni a kinnrekedt utasokat. Az Air Polonia egy évvel ezelőtt kezdte meg utaztatási tevékenységét, de a nyáron már állítólag nem adott ki téli menetrendet. (MTI/AFP)
Az SCA Packaging bővíti hálózatát
Új fogyasztói csomagolóeszköz-gyárral bővíti hálózatát az SCA Packaging Győrött. Jövő év elejétől indul az üzemszerű termelés a gyárban, de ez év októberétől már folyik a próbagyártás. A beruházás mértéke kétmilliárd forint. Eleinte negyven főt alkalmaz az új üzem, de várhatóan egy-két éven belül megduplázódik az ott dolgozó munkavállalók száma – tájékoztatott Máthé Csaba, az SCA Packaging magyarországi ügyvezető igazgatója. (Sz. T.)

Talán nem kellett volna ellopni a pénzt – Lázár János odaszúrt Karácsonynak