Szegeden, Budapesten és Baracs községben úgy tapasztalta a Magyarok Világszövetsége, hogy az országos népszavazáskor egy-egy szavazókörben hibásan töltötték ki a jegyzőkönyveket: az első és a második kérdésre adott igen, illetve nem válaszokat felcserélték. Megbízottjuk ezt Szeged és Baracs választókerületeiben szóvá tette, s a szavazatszámláló bizottságok utóbb kijavították a hibát. Budapesten a Fővárosi Választási Bizottsághoz fordult a szervezet, itt még nincs döntés. Az MVSZ beadványa szerint nem eseti hibákról, hanem tendenciáról van szó. Úgy gondolják, legalább százezer esetben fordulhatott elő a szavazatok cseréje. Azt várják tehát az OVB-től, hogy először az érintett szavazókörökben, majd ha szükséges, az egész országban ellenőrizze a választás eredményét, a szavazólapokat.
A választási testület ülésén vita bontakozott ki arról, helyes-e, hogy az OVB csupán a szavazólapok alapján kiállított jegyzőkönyveket ellenőrizheti szúrópróbaszerűen. Arra nincs módja, hogy a teljes dokumentációt megtekintse, vagy hogy újraszámlálást rendeljen el. Erre csak 1994 és 1998 között volt lehetősége, az 1997-ben elfogadott választójogi törvény azonban ’98-tól már nem adott módot a választási eredmények ilyenfajta kontrolljára. Mint az ülésen elhangzott, a jelenlegi jogszabály szerint csak a területi – megyei – választási bizottsághoz fordulhat, aki a szavazóköri eredményeket kifogásolja, a területi bizottság határozatát pedig a megyei bíróságon támadhatja meg.
Az OVB ülésén részt vevő Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője a bizottság tagjaival közölte, hogy adatai szerint száz szavazókör jegyzőkönyvét tévesen töltötték ki. A hibák kijavítása folyamatban van. Az OVI vezetője azt mondta: „Sajnálatosnak tartom, és nagyon bánt, hogy a szavazatszámláló bizottságok választott tagjai munkájuk huszadik órájában helyenként hibát követtek el, de az Országos Választási Iroda nem tudja ennél jobban felkészíteni őket.”
Az OVB MSZP-s delegáltja, Szoboszlai György az ülés végén közölte: „Ma este kaptuk meg ezt a beadványt, amelyben súlyos gondokat vetettek fel, ezért javaslom, hogy halasszuk el a döntést.” A testület csütörtökön határoz az ügyben.
Csalásra gyanakszik az MVSZ. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nem tudja elfogadni a vasárnapi népszavazás eredményét, s várhatóan mintegy ezer problémásnak vélt esetről tájékoztatja a területi választási bizottságokat, illetve az Országos Választási Bizottságot. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke megalapozottnak nyilvánította saját múlt heti kijelentését, amely szerint a kettős állampolgárságot megszavazó választók nagy többségben voltak a voksoláson, amely arányt csak egy masszív csalás változtathat meg. (P. G.)