Huszonhét új protokoll-limuzint vásárol a Köztársasági Őrezred a következő három évben – mondta el lapunknak a kormányszóvivő. A páncélozott autókra egyes források szerint 600-650 millió forintot, mások szerint viszont 300 milliót irányoznak elő. Ez utóbbi becslés 15 millió forintos átlagárat feltételez, ami csak a szóba jöhető márkák legalacsonyabb felszereltségű modelljeire lenne elég. A szóvivő mindenesetre elmondta: a beszerzés fedezetét a Belügyminisztérium költségvetésében elkülönítették, és több közbeszerzési eljárásban hirdetnek majd pályázatot.
László Boglár közölte azt is: a protokollautókra vonatkoznak biztonsági előírások, de nagyon fontos a felszereltség is. Ugyanis hasonlóan a nemzetközi kapcsolatok más területeihez, itt is a viszonosság elve érvényes, tehát olyan felszereltségű járműveken kell szállítani az ide látogató küldöttségeket, amelyekkel ott fogadnák a magyar delegáció tagjait. Kifejtette: a jelenlegi járműparkban nincs 10 évnél fiatalabb, sőt inkább a 15-20 éves átlagéletkor a jellemző. Szakértők ezzel kapcsolatban elmondták: a 27 autóból legfeljebb három lesz olyan, amellyel mondjuk Tony Blair brit miniszterelnököt lehet majd szállítani, de egy diplomáciai küldöttséget szállító konvojnak nem is minden autója ilyen szintű. Ugyanakkor a protokollflotta járműveinek természetesen exkluzívaknak kell lenniük.
Az Index információi szerint a cserére azért is szükség van, mert többször előfordult már, hogy az elhasznált autók külföldi diplomatákkal a fedélzetükön robbantak le. A beszerzéssel a Köztársasági Őrezred azt szeretné elérni, hogy legalább két diplomáciai küldöttség szállítását saját erőből oldja meg.

Gyermeknapra üzent a miniszterelnök