Tagadják a belgrádi merényletet

Tudósítónktól
2004. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy fenntartással fogadták a szerb belügyminiszter szerda éjszakai bejelentését, mely szerint nem történt merényletkísérlet Borisz Tadics ellen, hanem közlekedési incidens volt, mikor egy autó nagy sebességnél többször nekiütközött az államfő autójának. Dragan Jocsics rendkívüli sajtóértekezletén azt is ismertette, hogy már megvan a tettes, aki nem más, mint az amerikai nagykövetség egyik biztonsági alkalmazottja, a szerbia-montenegrói állampolgárságú Miroszlav Cimpl.
A belügyminiszteri verzió – amelynek számos ellentmondást kellene tisztáznia – kísértetiesen hasonlít az olyan korábbi eseményekre, amelyeknek tragikus végük lett. Éppen ezért nagyon kevesen adnak hitelt a Jocsics-féle konstrukciónak. Köztük van Szvetozar Marovics, az államközösség elnöke, aki finoman fogalmaz, amikor kijelenti: nem hisz a közlekedési véletlenekben. Marovics arra is emlékeztet a Vijeszti podgoricai lapnak nyilatkozva, hogy ugyanezek az emberek hasonló kijelentéseket tettek a Djindjics elleni gyilkos merényletet megelőző „közlekedési incidensek” után.
Sokak szerint valami bűzlik az ügy mögött. Egyesek arra gondolnak, hogy valakik így akarják kimenteni a merénylet elkövetőjét. Erre szintén volt már példa: emlékezzünk a Draskovics elleni merényletben részt vett kamion vezetőjére, akit annak idején lefogtak, hogy aztán szabadon bocsássák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.