Eltávolította a veszprémi térségi tanács tegnapi és hétfői ülésén Balsay István (Fidesz) és Horváth Balázs független országgyűlési képviselőket az általuk vezetett területfejlesztési tanácsok éléről. Balsay István, a Velencei-tó–Vértes Térségi Fejlesztési Tanács volt elnöke szerint az elmúlt négy év során sikerült a mindenkori kormánnyal elfogadtatni a térség fejlesztési programját. Ezért sajnálja, hogy mégis úgy döntöttek: a munkát csak kormánypárti képviselő végezheti. Hozzátette: reméli, nem a Velencei-tó mellé tervezett aranybánya elleni tiltakozás váltott ki egyesekből ilyen sokkot. Szerinte a háttérben hatalmas üzleti érdekek körvonalazódnak. Egyértelmű politikai motiváció áll eltávolításom hátterében – nyilatkozta Horváth Balázs, a tervezett kelet–nyugati autóút-nyomvonal kiépítésének támogatására megalakult M8 Térségi Tanács volt elnöke. Úgy vélte, a minisztérium szakembereinek támogatása is kevés volt újraválasztásukhoz. A két politikus egyébként Kuti Csabát, a Veszprém megyei közgyűlés elnökét sejti elmozdításuk hátterében. Kuti kijelentette: a térségfejlesztési tanács akkor tud hatékonyan együttműködni a kormánnyal, ha elnöke kormánypárti.

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka